Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Ricciardo csalódottsága nem segít

McLaren: Ricciardo csalódottsága nem segít

GPFans
A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl elhintette, Daniel Ricciardo csalódottsága és frusztrációja hátráltatja a szezont gyengén kezdő ausztrál fejlődését és ezáltal az alakulat fejlődésére is rosszul hat.

A rutinos ausztrál versenyző a tavalyi szezonban csatlakozott a McLarenhez, ahol a gyenge kezdés után a második félévben több biztató eredményt is elért (ő vetett például véget a csapat hosszú évek óta tartó nyeretlenségi szériájának az Olasz Nagydíjon), joggal várhatták tehát tőle azt, hogy 2022-ben ezt a lendületet átmentve a csapattárssal egy szinten teljesít majd.

Az új szezon azonban visszaeséssel indult: Ricciardo az első tizenhárom hétvége során jóformán végig elmaradt a márkatárs, Lando Norristól. Gyengélkedését látva egyre többször felmerül, a McLaren az idény végén búcsút inthet neki.

Andreas Seidl (Fotó: XPB)

Nem volt túl jó előjel számára, hogy erre burkoltan az ügyvezető Zak Brown is utalt már. És ha ez még nem lenne elég, nemrég a csapatvezető, Andreas Seidl is „baljóslatúan” nyilatkozott. A német arról beszélt, Ricciardo frusztrációja és csalódottsága neki és a csapatnak sem segít. „Egyértelmű, hogy ha megnézzük, hogyan alakult eddig a szezonja, látjuk, csalódott. Mi is azok vagyunk” – kezdte.

„De végső soron a csalódottság, a frusztráció nem segít. Tovább kell lépni. A legfontosabb az, hogy folytassuk a munkát egyértelmű ambíciókkal. Ezért is fektetünk sok energiát abba csapaton belül, hogy megnézzük, mit tehetünk érte például az autót illetően” – emelte ki.

„Azon dolgozunk, hogy jobban érezze magát az autóban, különösen az időmérőkön, amikor egyértelműen a határokat kell feszegetni. Ő is rengeteg energiát fektet ebbe a mérnökökkel együtt a főhadiszálláson, Wokingban. Szeretnék megtalálni az utolsó százalékokat, melyek időről időre hiányoznak neki” – zárta gondolatát.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak