Musorujsag
Élő Eredmények

Belgiumban már Schumacher is megkapja a Haas fejlesztéseit

Belgiumban már Schumacher is megkapja a Haas fejlesztéseit

Haas
Megerősítette a Haas csapata, hogy Kevin Magnussen után Belgiumban már Mick Schumacher is a megújult autójukkal versenyezhet.

Komoly változtatások és fejlesztések nélkül teljesítette a Haas csapata az idei szezon első felének nagy részét, a Magyar Nagydíjon aztán előálltak egy nagyszabású fejlesztési csomaggal. Azt az időszűke és a szerény források miatt a Hungaroringen még csak Kevin Magnussen kapta meg.

Az autójuk a fejlesztésekkel igazi „fehér Ferrarivá” alakult: annak oldaldobozai kísértetiesen hasonlítanak a vörösök által év eleje óta használt kialakításra. Günther Steiner csapatfőnök nem is titkolta, a partnercsapatukról másoltak, mivel működik a koncepciójuk.

Miközben Magnussen ígéretesnek nevezte a megújulást, csapattársának, Mick Schumachernek a szünet előtti utolsó versenyhétvégét még a korábbi verzióval kellett teljesítenie. Azért neki, mert ő áll rosszabbul a bajnokságban. A csapata a hétvégi újrakezdés előtt most megerősítette, hogy a Belgiumban már mindkét autójuk az újításokkal fog körözni.

„Láttuk, hogy az autóról nyert adatok megfelelnek a szélcsatorna számainak, ami mindig jó jel. Most pedig próbáljuk kihozni belőle a legjobb köridőt” – mondta Steiner a fejlesztésekről. „A nyári szünet leállása előtt a csapat alaposan átnézte az adatokat, és most, hogy visszatértek a szünetről, még alaposabban át fogják. Egyelőre azonban minden jónak tűnik, és remélhetőleg a köridők is visszaigazolják ezt.”

Kevin Magnussen megújult autója a Hungaroringen (Fotó: Haas)

Hogy Schumacher mire megy a hétvégén, az azonban nem csak a fejlesztéseken fog múlni. A Haas már korábban jelezte, szükség lesz egy motorcserés büntetésre a németnél (Magnussen ezt már letudta). Magyarországon ezt még el tudták napolni, ám minden valószínűség szerint Spában kénytelenek lesznek beépíteni az új erőforrást a német autójába, így versenyzőjük mozgalmas vasárnapra készülhet…

A Haas a hetedik helyről várja a bajnoki folytatást a konstruktőrök között. Steiner egyértelművé tette, hogy a minimális céljuk e pozíció megtartása, de szeretnének a hatodik helyre lépni. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, mindkét versenyzőjükkel pontokat kell szerezniük. Schumacher szünet előtt mutatott javuló formája ilyen szempontból biztató előjel lehet számukra.

„Reméljük, hogy meg tudjuk tartani ezt a helyezést a bajnokságban. Ez jelenti az első számú csatánkat. A másodikat pedig az, hogy próbálunk feljönni hatodiknak. Meglátjuk. Mindig a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk, és próbálunk javítani, vagy legalábbis elkerülni a visszaesést” – mondta Steiner.

Borítókép: Mick Schumacher (Fotó: Haas/LAT/Zak Mauger)

További tartalmak