Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gasly továbbra sem aggódik a jövő miatt

Gasly továbbra sem aggódik a jövő miatt

Autosport
Az Alpha Tauri versenyzője, Pierre Gasly kijelentette, továbbra sem foglalkozik azzal, milyen opciói lehetnek 2023 után, ugyanakkor felkészült arra, hogy új szerződéséről már teljesen önállóan fog dönteni.

Noha a francia pilóta példaértékűen talpra tudott állni a 2019-es szezon első fele után (a vártnál gyengébb teljesítmény miatt a Red Bull év közben menesztette és ültette vissza a Toro Rossóba), a bikások 2021-re és 2023-ra sem őt, hanem a rutinos Sergio Pérezt választották. Ugyanakkor ragaszkodnak Gaslyhoz is, második számú istállójuk vezérpilótájaként.

Ami jövőjét illeti, a Red Bull vezetői többször kiemelték, 2023-ig biztosan náluk marad: ezt rögtön jelezték a nyári szünet elején is, amikor Gasly neve is felmerült az Alpine szabaddá váló versenyzői ülése kapcsán.

Biztosra vehetjük tehát, hogy 2023 végéig az Alpha Taurinál marad, azon pedig saját elmondása szerint egyelőre nem töpreng, mit hoz majd neki a 2024-es év (vajon továbbra is marad-e a Red Bull kötelékében, vagy „saját útjára lép”, mint például Carlos Sainz). „Nyitottnak kell lenni” – jegyezte meg jövőbeli lehetőségei kapcsán.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

„Nyilvánvaló, hogy beszélnem kell majd a Red Bull-lal. Ők lesznek az elsők, akik megtudják, mi a helyzet. De ugyanakkor ez lesz az első alkalom a pályafutásom során, amikor ténylegesen én magam dönthetem el, hogy mi történik” – emelte ki.

„Még messze vagyunk ettől, csak a 2022-es szezon felénél tartunk. A megfelelő pillanatban értékelni fogjuk, mik a legjobb lehetőségek” – tette hozzá a francia, majd elárulta, úgy érzi, pályafutása és jövője szempontjából is roppant fontos a második Toro Rosso/Alpha Tauri-éra, hiszen megtanulta, hogyan kell egy alakulat vezérpilótájává válni.

„Igen, már sokkal teljesebb versenyző vagyok, mint amikor megérkeztem. Az F1 roppant összetett, és én most valóban teljesebbnek érzem magam. Ez az egész nemcsak a vezetésről szól, hanem arról is, hogy terelgetned kell a csapatot, arról, hogy rengeteg ember dolgozik együtt egy cél érdekében, és arról, hogy mindenkit motiválnod kell. Látod, hogyan merülnek ki az emberek néhány futam után a sok munkától. Az, hogy vezető vagy, nemcsak arról szól, hogy gyors vagy a pályán” – emelte ki.

„A csapat vezetéséről van szó. Arról, hogy átadd a mentális energiát, a munkamorált a többiek számára, hogy ők a lehető legtöbbet hozzák ki a csomagból. Én most ezt próbálom tenni. Olyan helyen akarok lenni, ami lehetőséget ad arra, hogy versenyképes legyek. Ez a legfontosabb. Olyan csomagot akarok, amivel megmutathatom a képességeim, a csúcson küzdhetek. Ez a legfőbb motivációm a sporton belül, a győzelemért, a dobogós helyezésekért akarok küzdeni, a mezőny élén akarok lenni” – zárta gondolatát.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak