Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso mást se hallott az Alpine-tól, csak „Piastri, Piastri, Piastri”…

Alonso mást se hallott az Alpine-tól, csak „Piastri, Piastri, Piastri”…

Speedweek, Sky Sports
Folyamatosan Oscar Piastrival gyakoroltak rá nyomást a tárgyalások során, Fernando Alonsót pedig úgy gondolta, akkor megadja nekik a lehetőséget. Nem is érti, mi történt ezek után…

A múlt hétvégi Belga Nagydíjon beszélt először a nyilvánosság előtt Fernando Alonso a nyári szünet kezdetén bejelentett döntéséről, melynek értelmében 2023-tól az Alpine overallját az Aston Martinéra cseréli. Szavaiból egyértelműen kiderült, megorrolt az őt nem eléggé akaró Alpine-ra, amely az általa elvárt kétéves szerződés helyett csak 1+1 éves kontraktust kínált neki, kikötésekkel.

A kétszeres bajnok igyekezett is a kékek orra alá dörgölni, hogy a bonyolulttá vált versenyzőhelyzetüket tulajdonképpen maguknak köszönhetik. A Viaplay csatornának adott interjúban elárulta, már jó ideje tárgyalt az Alpine vezetőivel a folytatásról, és egy ponton túl elege lett abból, hogy Oscar Piastriéval próbálták összekapcsolni az ő sorsát…

„Az első megbeszélésekre márciusban Ausztráliában került sor (az Ausztrál Nagydíjat április elején rendezték, a szerk.). Semmi sem történt. Aggódtak Piastri miatt, az ülése miatt, Piastri jövője miatt. Piastri, Piastri, Piastri… Aztán Sebastian visszavonulásával minden megváltozott”

– utalt arra, hogy miután megnyílt előtte az út az Aston Martin felé, nem sokáig habozott, hátat fordított a rá Piastrival nyomást gyakorló csapatának.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Az 1+1 éves hosszabbítási ajánlat és Otmar Szafnauer korára tett megjegyzései kapcsán kritikusan megjegyezte:

„Eléggé furcsán jött le, hogy minden évben aszerint ítélnének meg, milyen születési dátum áll az útlevelemben. Más csapatok másképpen gondolkodnak, és bíznak a képességeimben…”

„Úgy éreztem, helyes döntést hozok az Astonhoz szerződéssel, mert ők igazán akarnak, megbecsülik a teljesítményemet, amit az elmúlt két évben nyújtottam. Ezt másfél éve nem éreztem…” – szúrt oda az Alpine-nak.

A brit Sky Sportsnak eközben arról is beszélt, hogy meglepte, amikor kiderült, az Alpine Piastriról is lemaradhat, mivel azt gondolta, a távozásával szívességet tesz a csapatnak, és feloldja a nagy dilemmájukat… Azt azonban tagadta, hogy összejátszottak Piastri menedzsmentjével, hogy az ausztrál szerződéséből való „kimenekítésével” duplán keresztbe tegyen az Alpine-nak.

További tartalmak