Musorujsag
Élő Eredmények

Új felállásban? Így passzolhat a Honda a Red Bull távlati terveibe

Új felállásban? Így passzolhat a Honda a Red Bull távlati terveibe

Motorsport-Magazin, Motorsport
A Porsche helyett újra a Hondával? A Red Bull vezetői elmondták, milyen szerepet kaphat a japán gyártó a távlati terveikben.

Mégsem lesz a Red Bull partnere a Porsche a Forma–1-ben. A bő egy éve tartó egyeztetések hajrájában a két cég rájött, hogy bár marketingszempontból remek lenne az együttműködésük, a részletekről olyannyira más az elképzelésük, hogy így nem érdemes belevágni. A Porsche beleszólást akart a csapat életébe is, egyenlő partner kívánt lenni. A Red Bull viszont tartott attól, hogy ha teret enged a vállalati szemléletmódnak és az arra jellemző bürokráciának, akkor a jelenlegi egyik nagy erősségéről mond le, a gyors és rugalmas döntéshozásról, mely annyira sikeressé tette és teszi őket.

A Red Bull állítja, a saját motorrészlege létrehozása után egyedül is megáll a lábán. Christian Horner csapatfőnök szerint a Porschéval való szakításban az is szerepet játszott, hogy rájöttek, annyira nincs is szükségük a németekre. „Amikor a nulláról létrehozol egy motorgyárat egy gyártóval, megnézed, potenciálisan mit tehetne hozzá a másik fél, amink nekünk nincs meg. És mi úgy éreztük, hogy egészen jó helyzetben vagyunk. A szakemberekkel, akiket alkalmaztunk, a technikával nem érezzük úgy, hogy komoly hátrányban lennénk a riválisainkhoz képest” – mondta a brit Monzában.

Christian Horner, Adrian Newey és Helmut Marko (Fotó: Red Bull)

Helmut Marko tanácsadó eközben a Motorsport-Magazinnak arról beszélt, hogy semmilyen negatív hatása nem lesz a Porsche-terv meghiúsulásának.

„Csak akkor lett volna rossz hatása, ha létrejött volna. Mindenünk megvan, szóval részünkről minden megy tovább, ahogy eddig. Az egyetlen változás, hogy magasabb költségekkel kell számolnunk, de a mi csoportunknál ez elfogadható. Innen nézve nincs probléma.”

„Van egy gyárunk, ami teljesen a terv szerint áll. Az első motorunk már fut, egyre több az alkalmazottunk, és mindennel úgy haladunk, ahogyan terveztük, miután a Honda bejelentette a kivonulását. Egyszerűen függetlenedni akarunk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a motorszektorban elhatárolódunk az együttműködések lehetőségétől.”

 

Így illene a képbe a Honda

Ami a motorfejlesztés anyagi vonzatát illeti, a Red Bull erre viszonylag könnyen találhat megoldást. Korábban a Renault motorjával is lehetőséget biztosítottak egy támogatójuknak, hogy a nevüket adják az erőforráshoz, így lett TAG-Heuer-motorjuk.

Ennél lényegesebb kérdés, hogy technikai oldalon meglesz-e a megfelelő háttér a Porsche nélkül is. A németekkel az eredeti terv az volt, hogy a belső égésű motort a Red Bull Powertrains fejleszti Milton Keynesben, a hibridoldal viszont a Porsche asztala lesz Németországban. E téren a gyártó komoly tapasztalattal is rendelkezik a Forma–E-ből.

Helmut Marko elismerte, utóbbi területen valóban előállt egy kis hiátus – és éppen ez nyithat lehetőséget arra, hogy a jövőben is együttműködjenek a Hondával. „Egyeztetünk. Minden lehetséges” – mondta ennek kapcsán. „Ezen a téren még nincs meg a szakértelmünk. Az akkumulátor szektor még szűkös a mozgásterünk. De máris felvettük a kapcsolatot cégekkel, akik ebben a szektorban nagyon-nagyon messzire jutottak, talán még jobbak is, mint ahol a Forma–1 jelenleg tart a technológiájával” – emelte ki Marko.

Fotó: XPB

Horner szerint a saját motorrészlegük miatt a régi formában biztosan nem folytathatják a Hondával, ám ez nem zárja ki, hogy más módon folytassák. „A 2026 felé tartó vonatunk már kigurult az állomásról. Van egy motorunk, egy prototípus, amit tesztelünk, mindenféle tesztpadokat beszereztünk, már üzemel a gyárunk.”

„A Honda nagyszerű cég. Azért jelentették be az F1-ből való kivonulásukat, hogy az elektromos technológiára összpontosíthassanak, és elfordulhassanak a belső égésű motoroktól. Szóval lehet sejteni, hogy ha visszatérnének az F1-be, ezt figyelembe vennék. Érdekes lesz látni, hogy érdekli-e őket a dolog az akkumulátorok szempontjából. De a belső égésű motor és az erőforrás mechanikus oldala tekintetében megvannak a terveink 2026-ra, és nagyon elégedettek vagyunk.”

Marko megerősítette, a Hondával a jelenlegi együttműködésről és a távolabbi jövőről is egyeztetnek. Utóbbi kapcsán arról, hogyan működhetne a partnerségük úgy, hogy mindkét félnek megvan a saját gyára. „Erről folynak az egyeztetések. A múltból tanultunk, és ezeket az egyeztetéseket ennek megfelelő irányba terelgetjük, hogy teljesen világosan előnyös legyen a csomagunk, és semmit se erőltessünk rá.”

A Red Bull vezetői kiemelték, bárhogy is alakul, megoldásuk biztosan lesz mindenre. „Nem aggódunk. A szakemberek alkalmazása és a létesítményekbe való beruházás szempontjából is jó helyzetben vagyunk.”

Borítókép: Fotó: Honda

További tartalmak