Musorujsag
Élő Eredmények
×

Bottas Csou maradásáért szurkol

Bottas Csou maradásáért szurkol

GPFans
Az Alfa Romeo tapasztalt versenyzője, Valtteri Bottas reméli, fiatal csapattársa, Csou Kuan-jü hamarosan új szerződést kap, érzése szerint ugyanis az alakulatnak nincs oka arra, hogy leváltsa a kínait.

Noha nem volt igazán látványos, Csou Kuan-jü stabil újoncévet teljesített az Alfa Romeónál: a döcögősebb kezdés után egyre közelebb került a rutinos márkatárshoz, Valtteri Bottashoz, akit az utóbbi hetekben több alkalommal le is győzött. Eredményeiről a csapat vezetői is elégedetten nyilatkoztak, szerződését azonban még nem hosszabbították meg.

Késik tehát a bejelentés, pedig egy ideje már pletykálnak róla, hogy a kínai sorsa eldőlt. Ami a folytatást illeti, Bottas nemrég kijelentette, örülne, ha Csou maradna a csapattársa, a fiatal kínai ugyanis megérdemli az új lehetőséget.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„Jól beilleszkedett a csapatban, és én személy szerint nem látok okot arra, hogy miért ne folytathatná velünk” – jelentette ki a finn. „Én mindenképpen azért szurkolnék, hogy maradjon a folytonosság a csapatban. És az idei még csak az első éve volt a csapatban, szóval biztos vagyok benne, hogy a második szezonjára nagyobb előrelépést is tenne.”

Bottas számára Csou mindenképpen hatalmas változás volt a rutinos, többszörös világbajnok csapattárshoz, Lewis Hamiltonhoz képest, aki mellett a Mercedesnél öt évet húzott le. Értelemszerűen teljesen másnak érzi a két együttműködést.

„Persze, más a kettő. Most én vagyok az a versenyző, akitől a csapattárs, többet kérdez, akinek több kérdést tesznek fel, és a beállítások irányával kapcsolatban is van felelősségem. Ez egy más érzés, de teljesen természetesen jön. Ez most a tizedik szezonom a Forma–1-ben, szóval előbb-utóbb el kellett jönnie a pillanatnak, hogy kapok egy fiatalabb csapattársat” – zárta gondolatát.

Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü (Fotó: XPB)

További tartalmak