Musorujsag
Élő Eredmények
×

Bottasék változtatást kértek volna, de a számítógép mást mondott

Bottasék változtatást kértek volna, de a számítógép mást mondott

GPFans
A csapattól tavaly távozó, már az Alfa Romeónál versenyző Valtteri Bottas elárulta, a Mercedesnél többször előfordult, hogy amikor ő vagy a márkatárs, Lewis Hamilton a beállítások változtatását kérte, a mérnökök elutasították a felvetést, arra hivatkozva, hogy a „számítógép nemet mondott.”

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton öt évig (2017 és 2021 között) alkotta a Mercedes pilótapárosát, ez alatt az idő alatt pedig a konstruktőri bajnokságban veretlenek voltak, a brit révén pedig négy egyéni címet is szereztek. Dominanciájukat többek között a lehengerlő csapatmunkának köszönhették, annak, hogy összetartó egységként dolgoztak.

A csapatérdeket pedig minden egyéb érdek elé helyezték. Olyannyira, hogy több alkalommal a versenyzőket is felülbírálták – árulta el Valtteri Bottas, aki márkatársához hasonlóan sokszor a beállítások megváltoztatását kérte.

És nem egyszer előfordult, hogy a mérnökök „leszavazták őket”, mondván inkább a szimulációk által nyert adatokra hagyatkoznak. „Egy élcsapat már csak ilyen” – jegyezte meg Bottas, utalva arra, hogy már akkor is lenyelte a békát, elfogadva a mérnökök döntését (és bízva azokban). „Úgy értem, Lewis ugyanígy volt ezzel. A saját útját járta volna, de a mérnökök azt felelték, a számítógép mást mond.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

 

„Szóval néha volt egy kis harc, de igazából jó megbeszélni ezeket a dolgokat, és ez már csak így megy (az élcsapatoknál). Eléggé fejlett technológiát használnak, modern szimulációs eszközeik vannak, és gyakran a számítógépnek volt igaza. De nem száz százalékosan” – tette hozzá.

Bottas ötödik szezonja végén távozott (kényszerült távozni) a Mercedestől, és igazolt az Alfa Romeóhoz, egy lényegesen kisebb alakulathoz. Itt az erős szezonkezdet után az utóbbi hétvégéken némileg visszaesett a teljesítmény, a rutinos finn azonban továbbra is úgy érzi, jó úton járnak és fejlődnek. A felszereléseket és az eszközparkot illetően is.

„Jó irányba megyünk. A szimulációs eszközeink is fejlődnek, de egyelőre úgy érzem, hogy itt nagyobb az emberi, a vezetői ráhatás a vezetéssel kapcsolatos döntésekre, amit én személy szerint nagyon élvezek” – zárta gondolatát.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak