Musorujsag
Élő Eredmények

Horner bánja, hogy évekkel ezelőtt nem szerződtették Piastrit

Horner bánja, hogy évekkel ezelőtt nem szerződtették Piastrit

Autosport
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner elárulta, a bikások néhány évvel ezelőtt elszalasztották a lehetőségét a későbbi F3-as és F2-es bajnok Oscar Piastri szerződtetésének, amit ő személy szerint azóta már megbánt.

A fiatal ausztrál 2023-ban a McLarennél debütál majd, miután hosszas huzavona után az FIA szerződéseket vizsgáló bizottságának közreműködésével megszületett az ítélet a narancsosok és a versenyzőt kinevelő Alpine vitájában. Az üggyel kapcsolatban számos szakértő és rivális is megszólalt, például a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is.

A szakember akkor arról beszélt, érzése szerint „valami nem stimmelt” az ausztrál szerződése körül, ha az Alpine nem tudta szilárdan magához láncolni. Hornert nemrég az F1 Beyond the Grid című podcastjében ismét a fiatal ausztrálról faggatták.

A beszélgetés során elárulta, nehezen tudta kommentálni a történteket, hiszen nem látja, pontosan mi állt a háttérben, továbbá felfedte, pár éve ők is megszerezhették volna Piastrit, de elmulasztották a szerződtetését. Ez pedig azóta megbánta. „Az Ardennél versenyzett az F4-ben és a Forma–Renault-ban, és nyilvánvaló volt, hogy komoly tehetség” – emlékezett vissza.

Christian Horner (Fotó: XPB)

„Akkoriban a Red Bullnak volt lehetősége arra, hogy megszerezze őt, de mi nem éltünk ezzel, amit már sajnálok. De amit később elért, mind a Forma–3-ban, mind a Forma–2-ben, az fenomenális volt” – dicsérte az ausztrál versenyzőt.

„Mint mondtam, egyik helyen sem voltam csapattag, és nehéz megítélni, hogy mit ígértek, mit nem tartottak be” – jegyezte meg a szerződéses huzavona kapcsán. „Az viszont biztos, hogy ez az egész váratlan volt. Valószínűleg több szempontból is.”

Ami a Red Bull juniorprogramját illeti, bár a hírek szerint egyelőre nem terveznek senkit előléptetni az F2-ben szereplők közül, Horner kijelentette, a program jó formában van, és továbbra is elkötelezettek irányába. „Továbbra is folytatjuk a fiatalok támogatását, és van néhány nagyszerű fiatal a programunkban, a gokarttól kezdve, az F4-en keresztül, a magasabb kategóriákig” – mondta.

„Szerintem a Red Bull jól csinálja ezt, esélyt ad ezeknek a srácoknak, befektet a fiatal srácokba és lehetőséget is ad nekik. Isack Hadjar idén remek szezont futott az F3-ban, és szerintem Ivasza Ajumu kiemelkedő volt az F2-ben. És ők csak két srác a programból. Liam Lawsonnak nehéz éve volt, de ő is egy újabb tehetség. Dennis Hauger egy kicsit halványabb volt az F2 a domináns F3-as éve után, de felteszem a kérdést, ebből mennyi az ő hibája, és mennyi a felszerelésé?” – zárta gondolatát.

Isack Hadjar (Fotó: XPB)
Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak