Musorujsag
Élő Eredmények
×

Horner: Hamilton sosem ismerte el Verstappen kvalitásait

Horner: Hamilton sosem ismerte el Verstappen kvalitásait

Beyond The Grid
Másfajta tisztelet, másfajta alaphelyzet, mint Charles Leclerc-rel. A Red Bull csapatfőnöke szerint ez tette feszültebbé Max Verstappen Lewis Hamiltonnal vívott párharcát, melyben versenyzőjének sikerült a rekordbajnok fejébe férkőznie.

Az első idei versenyhétvégék alapján benne volt a potenciál Max Verstappen és Charles Leclerc idei bajnoki csatájában, hogy hasonlóan szorossá és emlékezetessé váljon, mint a holland Lewis Hamiltonnal vívott 2021-es csatája. Végül másképp alakult, ám nem ez volt az egyetlen különbség. Miközben Verstappen és Hamilton viszonyát megmérgezte a küzdelem, Leclerc-rel továbbra is békés a címvédő kapcsolata.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint ez nem pusztán annak köszönhető, hogy idén nagyobb a különbség a két versenyző között, mint egy éve volt. „Ha visszamegyünk Bahreinbe vagy Szaúd-Arábiába, vagy akár Miamiba, szerintem fergeteges versenyzést láttunk közöttük. De egyetlen alkalommal sem értek össze” – állapította meg Verstappenről és Leclerc-ről a Beyond The Gridnek nyilatkozó csapatfőnök, majd rámutatott, más oka is van az eltérő viszonyoknak.

„Van különbség. Talán másfajta a tisztelet is Charles-lal. Gyerekkoruk óta versenyeznek egymás ellen, és megvan közöttük a kölcsönös tisztelet. Lewistól sosem hallottam olyat, hogy elismerte volna Max képességeit. Közöttük csípősebb volt a helyzet, érezni lehetett a feszültséget.”

Tény, hogy Hamilton az előző évben nem halmozta el dicsérettel ellenfelét, akit az év első felében éretlennek, túl hevesnek, a szezonhajrában pedig kifejezetten sportszerűtlen versenyzőnek nevezett. De még az idei bajnokságban is a kiemelkedő autónak és Adrian Neweynak tulajdonította inkább Verstappen sikereit, sőt, olyan megjegyzést is tett, hogy Leclerc-t többre tartja. Azt megelőzően ugyanakkor igenis nyilatkozott elismerően a Red Bull versenyzőjéről, és többször is a jövő bajnokának nevezte őt.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

Horner a beszélgetés során egyébként a 2021-es párharcról megjegyezte: „A 2021-es verseny Max és Lewis között egy más dimenzió volt. Ez a két fickó minden egyes hétvégén ütötte egymást, két titán volt a csúcson, és fantasztikus volt, hogy a része lehettem ennek.”

A britet arról is kérdezték, szerinte Verstappennek és Hamiltonnak sikerült-e egymás fejébe férkőznie e szoros csatában. „Szerintem inkább Lewisnál történt ez meg. Ő a hétszeres bajnok, csak vesztenivalója van, Max a fiatal kölyök, aki minden kockázatot vállal, és semmi vesztenivalója nincs. A tavalyi előzései közül némelyik elképesztő volt. És érezhető volt, hogy ez elkezdte zavarni Lewist.”

„Ez látható volt Silverstone-ban. Miután Lewis a pole-ba kvalifikálta magát, Max pedig megnyerte a sprintfutamot, láthattuk, hogy Lewis egy kissé megtört a sprint után. Ha (másnap) Max túljutott volna a Copse-kanyaron, szerintem aznap már nem is látta volna többet. Ez egyfajta kétségbeesést szült.”

Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Nagy volt a tét, az érzelmek a tetőfokukra hágtak, és ez talán Lewisra volt nagyobb hatással, nem Maxra, mivel neki volt több a vesztenivalója, míg Max csakis nyerhetett” – utalt a silverstone-i balesetükre.

A Red Bull-főnök hangsúlyozta, mindettől függetlenül Verstappen igenis tiszteli Hamiltont, csak éppen a kihívója is volt. „A tisztelet mindig megvolt. Nem lehet nem tisztelni mindazt, amit Lewis elért. Talán nem is lehet majd soha felülmúlni. De mindenki legyőzhető valamikor. Max tisztelte Lewist, de nem félt tőle. Élvezte, hogy ő az ellenfele. Élvezte, hogy kerék a kerék ellen harcolhat vele. És elhitte, hogy legyőzheti őt. És ezt a hitet és önbizalmat láthattuk olyan sokszor átütni.”

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak