Musorujsag
Élő Eredmények
×

Hamilton: Az idei botlás arra sarkall, hogy még tovább maradjak az F1-ben

Hamilton: Az idei botlás arra sarkall, hogy még tovább maradjak az F1-ben

Racefans, Racer
Nem a visszavonulás felé tereli, hanem éppen a folytatásra motiválja Lewis Hamiltont a Mercedes idei botlása. Ez hosszabbíthatja meg az F1-es pályafutását?

Tavaly az utolsó verseny utolsó körében bukta el a rekorddöntést jelentő nyolcadik bajnoki címét, idén még nyeretlenül áll a visszavágáshoz neki esélyt sem adó Mercedesszel, a nyakán pedig egy új ellenfél, George Russell, aki az első közös szezonjukban máris közel a legyőzéséhez. Lewis Hamilton helyzete nem tűnik egyszerűnek. És tekintve, hogy 38 évesen már ő is közelít a sportolók kapuzárásához, felmerül, hogy 2022 talán a vég kezdete lehet a korábbi uralkodó számára.

A hétszeres világbajnok Zandvoortban több lappal ült le egy mélyebb interjúra, és a Racefans, valamint a Racer által most közzétett beszélgetés során elismerte, a sok sikere után nem egyszerű számára átállni a jelenlegi helyzetre, de olyan sportnagyságok példájából merít erőt, mint Serena Williams, Roger Federer vagy Tom Brady, akiknél mostanság téma a visszavonulás. „Ez komoly nehézség. De mindenkinél így megy. Inspirálnak más sportolók, például Serana. Látom, min ment keresztül, beszélgetünk, tudom, hogyan jött ki belőle. Ő egy igazi harcos, és jelenleg ő jelenti számomra az inspirációt. Egyszerűen kell idő a reflektálásra, ki kell találnod, hogyan lehetsz jobb.”

„Mi, sportolók nagyon elszántak vagyunk, nem szeretünk veszíteni, nem szeretünk hibázni. A hiba nem opció, de van, hogy mégis hibázol, és ez is része a folyamatnak. Az számít, hogyan kezeled, hogyan használod fel tapasztalatként, ami erőt ad a folytatáshoz.”

Hamilton példaként a Belga Nagydíjon Fernando Alonsóval történt balesetét említette, amit a saját hibájának nevezett. Elismerte, nem volt könnyű feldolgoznia azt. „Nem könnyű. Kellhet hozzá egy nap, öt perc, több nap. A hibám után eltelt napok nem voltak könnyűek, és nem veszem könnyen, amikor hibázok. Egyesek azt mondják, ne legyek magammal ilyen szigorú, de én ezáltal váltam azzá a versenyzővé, aki ma vagyok.”

„És annyi mindenre van hatása ennek a hibának. A keletkezett kár, a pontok, a hangulat. Visszatérek a gyárba, és bocsánatot kérek. De együtt nyerünk, együtt veszítünk csapatként, és összetartunk. Ezt a részét igazán szeretem. Nem vagyok egyedül az érzelmi hullámvasúton.”

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

 

Lenyelni, hogy nem csak rajta múlik

Hamilton idei helyzete pszichológiai szempontból nem egyszerű, hiszen sérelemként és igazságtalanságként élte meg a tavalyi bajnoki vereséget, és idén olyan autót kapott a Mercedestől, amivel nincs esélye a visszavágásra. Ezt fel kellett dolgoznia. „Megtanulod, hogy arra kell összpontosítanod, amire hatásod van. És miközben aggódsz dolgok miatt, amire nincs ráhatásod, meg kell tanulnod nem aggódni.”

„Nézem a többi sportágat, és azt kívánom, bárcsak a puszta képességeken múlna, és én jelenthetném a különbséget! De itt nagyon sok ember képessége adódik össze, a kommunikáció, a munka mennyisége, a folyamatok, a választott irányok döntenek. Mint amikor mind egy hajóban evezünk, miközben Toto fogja a kormányt. Versenyzőkként mi is részei vagyunk a kormányrúdnak, ami a helyes irányba fordít.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Szóval ez egyértelműen nehéz, de nem szeretem ezt a szót, mert nemrég jártam Afrikában, és láttam a gyerekeket, akiknek nincs semmijük. Ehhez képest semmi sem igazán nehéz. Ezt csak az elménk mondja. De ez sosem lehet kifogás. Dolgozni kell, és nem is akarnám, hogy másképp legyen. Ha minden nap könnyű lenne, akkor nem lenne kihívás. Én szeretem a kihívást, szeretek együtt dolgozni másokkal, próbára tenni az embereket, és szeretem, amikor ők tesznek próbára engem. Mind elismerjük, hogy idén nem végeztünk nagyszerű munkát, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem végezhetünk nagyszerű munkát. Már a múltban is megcsináltuk.”

 

Tovább fog tartani, ezért tovább folytatja

Hamilton úgy érzi, mindezek miatt nem a vég felé halad, az idei nehézségek inkább meghosszabbították az útját. A kérdésre, az idei szenvedés extra motiváció-e számára a folytatásra, elmondta:

„Egyértelműen, mivel ez tovább fog tartani egy évnél. Ha tavaly nyertünk volna, majd idén újra, az élet biztosan teljesen más lett volna, más lett volna az út. De én szeretek keresztülmenni nehéz a nehéz időszakokon, amiken át kell verekednünk magunkat, és amiknél eljutunk egy pontra, amikor kicsit könnyebbé válunk, és egy kicsit jobban sodor minket a víz. Azt mondanám, ez arra sarkall, hogy még tovább maradjak.”

„Emellett fittnek érzem magam, megtalálom a módját, hogy fizikálisan jobban érezzem magam. A mentális kihívás állandó dolog, és ez nem is fog változni, mert a sportolóknál csak így megy, a határon vagyunk. De most, ahol jelenleg tartok az életben, hálás vagyok a lehetőségért, amit kaptam. Szeretném azt hinni, hogy még mindig kiérdemlem a helyem, és még sok a teendő.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Miközben a jelenlegi helyzetben az autó korlátozza a lehetőségeit, Hamilton máris azon dolgozik, hogy 2023-ban jobb lehetőségei legyenek. „Hogy bánt-e? Nem mondanám, hogy bánt. Mind tudjuk, mi lehetett volna. Szerettünk volna harcolni, és azt kívánom, bárcsak közelebb lennének az autók egymáshoz, és mind jó, szoros csatákat vívhatnánk az élen! Bárcsak egy tized lenne csupán közöttünk! De a sportunk nem így működik” – állapította meg a 2014-től 2020-ig még a másik oldalon álló, domináns helyzetben lévő Hamilton.

„Nem aggódom tehát emiatt. Erre jelenleg nincs ráhatásom. Csak arra fókuszálok, amit én tehetek, és próbálok jobb munkát végezni azzal, amink van, és irányítani. Éjszakánként más aggályok tartanak ébren. Hogy mit néztünk el, hogy kivel kell beszélnem a pályán. Hogyan segíthetném Bonót (Peter Bonnington a versenymérnököt), Marcust (Dudle teljesítménymérnököt), Shovot (Andrew Shovlin vezető versenymérnök). Az aerodinamikai részlegen hogyan segíthetném őket, hogy jobb döntéseket hozzanak a következő autóval? Amikor pedig kárt teszek az autóban, pénzt viszek el a költségvetésből, és azt mondom: Istenem, ne csináld ezt! Erre összpontosítok most, és remélem, hogy amikor jövő februárban visszatérünk, az autó olyan lesz, amikor kihajtunk vele a pályára, amilyennek reméljük.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak