Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ricciardo: Visszalépek egyet, ha kettőt léphetek előre

Ricciardo: Visszalépek egyet, ha kettőt léphetek előre

Motorsport
A McLarentől az idény végén távozni kényszerülő Daniel Ricciardo ismét jelezte, nyitott arra, hogy kihagyja a 2023-as szezont egy jobb lehetőség reményében, és egy évvel később visszatérve két lépést tegyen előre.

Hosszú ideig kérdéses volt, maradhat-e a McLarennél két gyengébb szezon után Daniel Ricciardo, a nyári szünet után azonban eldőlt a sorsa: a csapattal folytatott megbeszélések után a felek (állításaik szerint) úgy döntöttek, év végén elválnak útjaik. Azóta nem tudni, mi lesz a következő lépés a rutinos ausztrál pályafutásában.

Kezdetben felmerült, visszatérhet az Alpine-hoz, az utóbbi hetekben viszont inkább arról hallani, és ő maga is többször utal arra, hogy egy jobb esély reményében kihagyja a 2023-as szezont, és egy évvel később visszatér a királykategóriába.

Pénteken egy ausztrál rádióműsorban ismét elismerte, ez is egy lehetséges opció, ugyanakkor igyekezett kiemelni, még nem született döntés a folytatásról. A következő lépést viszont alaposan át fogja gondolni. „Még nem tudom (mi lesz), még nincs szerződésem a következő évre” – fogalmazott a nyolcszoros futamgyőztes.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

„Még mindig megtörténhet (hogy versenyezni fogok)? Lehetséges. Azt hiszem, nem vagyok túlságosan elragadtatva a következő évtől. Természetesen versenyezni akarok, ott akarok lenni a rajtrácson, vezetni akarok” – magyarázta.

„De nem úgy tekintek a következő évre, hogy mindent vagy semmit. Nyilvánvaló, hogy 2024 az, amivel tisztában akarok lenni, és amivel kapcsolatban nagyon tisztán akarok látni. Szóval, ha ez azt jelenti, hogy tennem kell egy lépést hátrafelé, hogy aztán kettőt léphessek előre, akkor a csapatommal azt próbáljuk kitalálni, ez hogyan oldható meg. Úgyhogy, lehet, kihagyom a következő évet” – hintette el.

Végül a beszélgetés során kiemelte, amennyiben kihagyja a 2023-as szezont, minden erejével azon lesz, hogy 2024-ben visszatérhessen a mezőnybe. Arról, hogy még mindig úgy érzi, van keresnivalója az F1-ben és motivációt is érez a folytatáshoz, az elmúlt hetekben több alkalommal is beszélt már.

Ami a 2023-as lehetőségeket illeti, papíron az Alpine-nál, a Haasnál, a Williamsnél és az Alfa Romeónál van még üres hely, de nem világos, ezen alakulatok közül, melyek érdeklődnek Ricciardo iránt, és az sem, melyik érdekli Ricciardót ezek közül a csapatok közül. Nemrég tartalékosi pozícióban is szóba hozták már, mégpedig a Mercedesszel, ahol állítólag arra játszhat, hogy Lewis Hamilton lehetséges 2023-as visszavonulása esetén 2024-ben autóba ülhet.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak