Musorujsag
Élő Eredmények

Rendhagyó, rózsaszínes festésre vált a McLaren az ázsiai hétvégékre

Rendhagyó, rózsaszínes festésre vált a McLaren az ázsiai hétvégékre

McLaren
Egyedi, rózsaszínnel kombinált festéssel vág neki a következő két nagydíjhétvégének a McLaren F1-es csapata.

Az utóbbi években hagyománnyá vált a McLarennél, hogy marketingcélokból időnként jelentősen változtat az autója festésén. Tavaly a Gulf-külső nagy sikert aratott Monacóban, idén egy másik utcai versenyre, a hétvégi Szingapúri Nagydíjra újulnak meg. Az MCL36-osukat a Szingapúrban és egy héttel később a szuzukai Japán Nagydíjon is rózsaszínes dizájnnal láthatjuk majd körözni.

A váltás hátterében az egyik támogatójuk az OKX nevű kriptovaluta cég kampánya áll. No meg az, hogy az F1 a világjárvány óta először versenyez újra a távol-keleti térségben.

„A különleges festés neon rózsaszín díszítéssel és dinamikus, a cyberpunk által inspirált motormotívumokkal erősíti fel a McLaren fluoreszkáló papajaszínét. Az élénk dizájn az új technológiák megjelenését hirdeti a régióban, egy szingapúri és japán város jövő által inspirált látképében, ahová a Forma–1 2019 óta először tér vissza”

– indokolta a csapat az „ünnepi festést.”

Fotó: McLaren

A festés által csapott hírveréssel a McLaren célja az OKX cég „Future Mode” elnevezésű kampányának népszerűsítése. „A második legnagyobb kriptovaluta-váltó, az OKX új szurkolókat szeretne megnyerni a Forma–1 számára az innovatív képességeivel. Ennek része a Web3 erősítése, és hogy forradalmasítsuk a McLaren digitális gyűjteményét és metaverzum-stratégiáját” – közölte a csapat és szponzora.

A gyakorlatban mindez nagyjából annyit jelent, hogy a következő hétvégén reklám céllal a megszokottól eltérő külsővel láthatjuk versenyezni a McLarent. Az autójuk mellett a versenyzők overallja is változik, miközben természetesen a csapat egyedi tervezésű szurkolói termékeket is piacra bocsát. Emellett kiemelték, október 11-től az F1 2022-es számítógépes játékban is elérhetővé válik a McLaren egyedi festése.

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Lando Norris Terminátor-verziója (Fotó: McLaren)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2022/09/LandoxOKX2-517x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Fotó: McLaren

További tartalmak