Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso új rekordja: Sokaknak kell bizonyítanod, hogy eddig az F1-ben lehess

Alonso új rekordja: Sokaknak kell bizonyítanod, hogy eddig az F1-ben lehess

As
Szingapúrban Fernando Alonsóé lesz minden idők legtöbb F1-es rajtjának rekordja. A szám szerinte a szenvedélyének és a képességei által kivívott függetlenségének jelképe, ám elismerte, ha sikeresebb, talán nem jutott volna idáig.

Fernando Alonso a hétvégi Szingapúri Nagydíjon megdönti Kimi Räikkönen rekordját. Három hete Monzában csak utolérte, most túl is fogja szárnyalni egykori riválisát a nagydíjrajtok számában. Még úgy is, hogy az eltérő számítási módok miatt nem minden statisztikusnál éri el ugyanazt a számot.

Alonsónak a rajtok tekintetében a mostani a 350. versenye lesz, a nagydíjakon való részvételeket tekintve pedig a 353. F1-es hétvégéje. Előbbi téren megelőzi, utóbbin utoléri Räikkönent. Ám akármelyiket is nézzük, hivatalosan ő válik minden idők „legrutinosabb” F1-es versenyzőjévé.

A spanyol As című lap pár hete egy interjúban e rekordról kérdezte a kétszeres bajnokot, aki azt sem tudta, pontosan mikor kerül sor a csúcsdöntésre. „Nos, látható, nem annyira fontos számomra. De azt tudtam, hogy idén sor kerül rá valamikor” – jegyezte meg az Alpine versenyzője.

Bizonyos szempontból azért így is különlegesnek tartja a rekordját.

„Ez egy olyan rekord, ami megmutatja a sportág iránti szenvedélyemet és hogy mennyi évet töltöttem itt, még a két év kihagyás ellenére is. De még így sem olyan fontos”

– fogalmazott.

Fernando Alonso a 2001-es F1-es debütálásakor (Fotó: XPB)

Ha a bajnoki címek, futamgyőzelmek vagy pole pozíciók számához viszonyítunk, a futamok száma valóban jelentéktelennek tűnik, főleg annak ismeretében, hogy a szezononkénti versenyszám az évek múlásával egyre csak nőtt. Alonso szerint egyvalami azért mégis jelentőséget ad annak, hogy ő idáig eljutott.

„Sok csapatnak kell elnyerned a bizalmát sok éven át, hogy higgyenek a képességeidben, és hogy az F1-ben versenyezhess eddig. Mindig az autódtól függsz. Ha nincs jó autód, sosem leszel itt ilyen sok évet. De ez a rekord megmutatja, milyen munkát és mennyi áldozatot vállalsz versenyzőként”

– állapította meg büszkén.

Azt is elismerte, hogy ha sikeresebb lett volna, és ő is kap olyan autókat, amik lehetővé teszik, hogy szezononként 10 versenyt nyerjen és hosszabb távon uralkodjon, jó eséllyel már nem lenne az F1-ben 41 évesen. „Ki tudja? Talán nem. Ez jó kérdés. Emlékszem, amikor 2007-ben aláírtam a McLarennel, három évre szerződtem, és az volt az elképzelésem, hogy az a három év jön, aztán talán befejezem, mert már annyi mindent elérek, többet, mint valaha is képzeltem. Ha az a három év jól ment volna, és nyertem volna még egy vagy két bajnokságot, akkor befejeztem volna” – jelentette ki.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A kérdésre, hogyan lehet két évtizedet túlélni az F1-ben úgy, hogy ennyi csapatnál megfordult, Alonso visszautalt arra, ami a mostani rekordjának is jelentőséget ad: ő több győzelem és bajnoki cím nélkül is bizonyítani tudta, hogy az egyik legjobb, és ennek köszönhetően egyfajta függetlenséget vívott ki magának a sorozaton belül.

„A választás szabadsága a kulcs. Az, hogy te irányítod a saját sorsodat. Kiváltságos és szerencsés helyzetben voltam, hogy én dönthettem arról, mikor menjek egy csapathoz, vagy mikor távozzak onnan. És ez lehet a titka annak, hogy ilyen sok évig itt légy.”

„Amikor sokkal tartozol egy csapatnak, vagy kapcsolatokon keresztül, akár szponzorokkal érkezel, rövidebb lesz a szavatossági időd. Én szerencsés voltam, hogy nem függtem sok embertől” – vélekedett 2005 és 2006 világbajnoka.

Alonso a nyáron további két évre írt alá az Aston Martinnal, ami azt jelenti, hogy 2024-ig biztosan a mezőny tagja kíván maradni. Emiatt abban is biztos, hogy az F1 történetében elsőként a 400-as határt is át fogja lépni a rajtok számával.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak