Musorujsag
Élő Eredmények

Gasly csapata új céljáról: Nehéz lesz, de nem lehetetlen

Gasly csapata új céljáról: Nehéz lesz, de nem lehetetlen

Alpha Tauri
Noha az istálló egyelőre csak a nyolcadik helyen áll a konstruktőri tabellán, az Alpha Tauri francia versenyzője, Pierre Gasly azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a szezon véghajrájában a hatodik pozíciót elfoglaló Alfa Romeót is leelőzik.

Nem a tervek szerint alakult a Red Bull testvércsapatának 2022-es szezonja, ahelyett ugyanis, hogy a középmezőny legjobb pozícióiért harcoltak volna, az istálló versenyzőinek az esetek többségében a pontszerzésért is keményen meg kellett küzdeniük. Az utóbbi hetekben ráadásul valamelyest romlott is a formájuk, így egészen a nyolcadik helyig csúsztak a konstruktőri tabellán.

Előttük két olyan alakulat áll, akik 2021-ben a mezőny végén tanyáztak, vagyis nem számítottak valós ellenfélnek az Alpha Tauri számára, az erőviszonyok átrendeződése után viszont a csapat célja a Haas és az Alfa Romeo levadászása lesz a hajrában.

Az első nem tűnik lehetetlennek, hiszen fej-fej mellett haladnak az amerikaiakkal, az Alfa Romeo előnye azonban már 19 egység, ami az érintett csapatok szintjén komolyabb fórnak tűnik. Az Alpha Tauri rutinos versenyzője, Pierre Gasly azonban nem tartja elképzelhetetlennek, hogy mire véget ér a szezon, ledolgozzák ezt a hátrányt.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

„A konstruktőrök között egy ponttal vagyunk lemaradva a hetedik helyezett mögött, ami pedig a folytatást illeti, az a célunk, hogy az utolsó hat futamon a lehető legtöbbet lépjük előre. Egyelőre nagyon szoros az állás” – fogalmazott az egyszeres futamgyőztes. „Nem tűnik lehetetlennek, hogy utolérjük az Alfa Romeót a hatodik helyen.”

„De bonyolult lehet a dolog, és minden azon múlik, erősen zárjuk-e a szezont. Arra kell törekednünk, hogy a lehető legtöbbször pontot szerezzünk mindkét autóval, még akkor is, ha ez nem tűnik könnyűnek” – tette hozzá.

Kiemelte, bár megfogalmazták a célt az év végére, hozzáállásuk változatlan marad, nem fognak görcsösen csak arra összpontosítani, hogy leelőzzék a Ferrari két partnercsapatát. „Ez semmit sem változtat a hozzáállásunkon, vagyis minden hétvégére önálló kihívásként tekintünk, és megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni az autóból, csapatként pedig a lehető legjobb munkát végezni.”

Megjegyezte, az mindenképpen a segítségükre lehet, hogy Szingapúrban és Japánban is kiszámíthatatlanabbak az erőviszonyok, az F1 ugyanis 2019 óta egyik helyszínen sem tette tiszteletét a koronavírus-világjárvány miatt. „Elérkeztünk az év utolsó részéhez, minden futam tengerentúli, ezeket a pályákat pedig nem ismerjük olyan jól, mint az otthoniakat. Kezdve Szingapúrral és Japánnal, ahol már évek óta nem versenyeztünk. Bármi megtörténhet. A legutóbbi három futamból kettőn pontot szereztünk, szóval, folytatni kell ezt a sorozatot” – zárta gondolatát.

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak