Musorujsag
Élő Eredmények
×

Szuzukáig eldől, lesz-e Gasly, De Vries csere az Alpha Taurinál

Szuzukáig eldől, lesz-e Gasly, De Vries csere az Alpha Taurinál

ORF, Speedweek
Már a jövő heti Japán Nagydíj előtt tisztázódhat az Alpine és az Alpha Tauri versenyzőkérdése. Helmut Marko reagált a pletykákra.

Pénteken a francia Canal+ tévécsatorna arról számolt be, hogy már megköttetett az egyezség az Alpha Tauri és Nyck de Vries között 2023-ra így már csak formaság, hogy az Alpine is bejelentse, Pierre Gasly kapja Fernando Alonso hátrahagyott ülését. De Vries a közelmúltban Grazban járt, ahol Helmut Markóval, a Red Bull tanácsadójával egyeztetett. Miután szemtanúk látták a hollandot, találkozójukat egyik fél sem próbálta tagadni. Ám mindketten állították, hogy egyelőre csak puhatolózásról volt szó.

Marko pénteken Szingapúrban az osztrák ORF csatornának is azt nyilatkozta, hogy még nem született egyezség, ám előrebocsátotta, talán már a jövő héten sor kerül rá.

„Az egyeztetések még folynak. Abból indulok ki, hogy Szuzukáig tisztázni fogjuk”

– fogalmazott a Red Bull tanácsadója.

Nem tagadta, továbbra is minden esély megvan arra, hogy Gasly az Alpine-hoz szerződjön. Annak ellenére, hogy érvényes megállapodása van az Alpha Taurival. „Pierre Gasly jövőjét a szerződése szabályozza, és 2023-ra még van szerződése az Alpha Taurival. Nem titok, hogy az Alpine nagyon érdeklődik iránta, és már jövőre szeretné megszerezni őt.”

Franz Tost és Helmut Marko (Fotó: XPB)

„Egyeztetünk, ez igaz. Az Alpine számára szerintem nagyszerű lenne, de fontos, hogy ne származzon hátránya belőle az Alpha Taurinak.”

„Amennyiben létezik egy megoldás, amivel mindkét fél elégedett, akkor nem fogunk visszatartani egy olyan versenyzőt, mint Pierre. Ő francia, és ez nagy lépés lenne számára, egy álma válna valóra. De ehhez mindennek stimmelnie kell”

– hangsúlyozta Marko.

De Vriesről is beszélt, és elmondta, a holland a monzai williamses beugrásával győzte meg őket arról, hogy ha Colton Hertát nem is szerezhetik meg, őt talán érdemes lenne számításba venni Gasly utódjaként. „A monzai teljesítménye és az idei szabadedzései alapján szerintem Nyck egy jó jelölt” – mondta.

A grazi találkozójuk hírének kiszivárgása kapcsán pedig megjegyezte: „A jelek szerint már sehová sem lehet menni… Mindkét oldalnak előnyösnek kell lennie. Ha Pierre-t engedjük kilépni ebből a szerződésből, akkor szükségünk van egy utódra, és ezért került sor az egyeztetésre Nyck de Vriesszel.”

Marko a Canal+ értesülését, miszerint már meg is kötötték a szerződést, cáfolta. Ám ha még nem is került rá sor, talán csak napok kérdése, és lezárhatják az egyezséget.

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak