Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton pole-közelben: „Azt gondoltam, Istenem, talán ez az a nap!”

Hamilton pole-közelben: „Azt gondoltam, Istenem, talán ez az a nap!”

Sky Sports, F1
Szezonbeli legjobb rajthelyezését szerezte Lewis Hamilton, ám úgy érezte, az első pole pozíció is benne volt. Vasárnap a győzelemért harcolna, és számítana végre egy kis szerencsére.

Volt már annyira száraz a pálya a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésének záró felvonásában, hogy a slick gumikon hajtson ki a többség, ám többeknek is nehézséget okozott a gumik munkára bírása az első körökben. Lewis Hamiltonnak kevésbé. Már elsőre az élre állt, majd nagy ütemben javított, és kérdéses volt, hogy a Ferrari és a Red Bull lassabban belelendülő versenyzői utolérik-e a leintés előtt.

Végül ketten is megelőzték, ám a győztes Charles Leclerc-től csak 54, a második Sergio Péreztől pedig 32 ezredmásodperccel maradt el csupán. A harmadik rajthelye így is az eddigi legjobb eredménye 2022-ben.

„A kör szempontjából messze-messze elmaradtam tőle. De nagy kihívás volt” – felelte az utolsó körén hibázó Hamilton a kérdésre, közel került-e a híres 2018-as pole-köréhez. „De nagyon örültem. A második szabadedzésen nem éreztem túl jónak az autót, miközben az elsőn igen. Este változtattunk pár dolgon, aztán senki se ment sokat a harmadik edzésen.”

„Aztán amikor láttam, hogy harcban leszek az első sorért azt gondoltam: Istenem, talán ma benne van! Próbáltam mindent kipréselni belőle. Idén ennél közelebb még nem voltam az első sorhoz, nem remélhettem ennyire, hogy oda kerülök.”

„Fél tizeddel maradtam le. Fél tizedet határozottan lehetett volna találni a pályán. Ez bizonyos szempontból bosszantó. Másfelől viszont hálás vagyok” – fogalmazott a Sky Sportsnak.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Az F1 riporterének hozzátette: „Nagyon nehezek voltak a körülmények. Egyes részeken vizes volt, máshol jól tapadt. Kerestem a tökéletes egyensúlyt, és próbáltam olyan dinamikus lenni, amennyire csak tudtam. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy az első sorért fogok harcolni, valamint az első helyért. De egyszer csak rájöttünk, hogy esélyünk van rá. A Q1-ben, a Q2-ben, és úgy voltam vele: Istenem, talán, talán ez az a nap!”

„Fél tized hiányzott. Annyira közel volt! De rendben van. Szerintem az autó jó állapotban van, erős versenyt futhatunk vele. Mindent bele fogok adni!”

A Mercedes versenytempója valóban ígéretes volt pénteken, igaz, Charles Leclerc, Sergio Pérez és Max Verstappen sem ment igazi versenyszimulációt. A gumikkal való kíméletesség idén nagy erénye volt a Mercedesnek, és talán kamatoztathatja is a versenyen. Hamilton szerint azonban ezen a pályán nem számít annyira, ki mennyire gyors, és mivel nehéz előzni, a gumikímélés is könnyebb.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Akár három másodperccel is mehetsz lassabban a versenyen. Charles ezt tette 2019-ben: három másodperccel ment lassabban előttem, és képtelen voltam bármit is tenni. Érdekes lesz látni, hogyan alakul” – mondta.

Reménykedő mosollyal tette hozzá:

„De ki tudja, talán végre lesz egy kis szerencsém a biztonsági autókkal és hasonlókkal. Remélem!”

„Mindenesetre bízom benne, hogy meglesz a nyers tempónk is, és harcolhatunk ezekkel a srácokkal.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak