Musorujsag
Élő Eredmények
×

Büntetés a Mercedesnél: Russellnél motort cseréltek

Büntetés a Mercedesnél: Russellnél motort cseréltek

FIA, Motorsport-Total
A rosszul sikerült időmérő edzés után a Mercedes úgy döntött, kihasználja a lehetőséget, és új erőforrást épített George Russell autójába. A brit ezzel a mezőny végén találta magát.

A motorral és a fékekkel kapcsolatos különös probléma hátráltatta George Russellt a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, melyet emiatt már a Q2-ben kénytelen volt feladni. A brit eredetileg a 11. rajtkockát szerezte meg, ám főnöke, Toto Wolff már szombat este jelezte, fontolgatják, hogy sort kerítenek egy motorcserés büntetésre, amivel az év végéig biztonságba kerülnének motorfronton.

Vasárnap az FIA közölte, egy teljesen új erőforrás (valamennyi komponens cseréltek) került Russell autójába, és mivel a büntetés mértéke ezzel meghaladja a 15 rajthelyet, a versenyző a mezőny végére kerül.

A Mercedesnél Lewis Hamilton már túl van egy motorcserés büntetésen. Arra azért került sor, mert a spái balesetében megsérült a 3. motorja. Russellnél eddig úgy tűnt, a csapat megpróbálja kihúzni három motorral az idény végéig, ám a mostani időmérős fiaskó jó lehetőséget kínált arra, hogy hosszabb távon kedvezőbb helyzetbe kerüljenek. „Talán kihasználjuk ezt egy motorcserére, és akkor hátulról fogunk rajtolni, de legalább lesz egy friss motorunk az utolsó futamokra” – mondta Wolff még szombaton.

George Russell (Fotó: XPB)

Russellt az időmérőn egy, az első szabadedzésen már fellépő probléma vetette vissza: hiába fékezett, az autója a kanyarok előtt úgy tolta magát, mintha közben a gázt is nyomva tartaná. Emellett a fékekkel is gondjai adódtak. Toto Wolff csapatfőnök szerint a jelenség hátterében szoftverprobléma állt, a vezérlés tehetett arról, hogy akkor is jött nyomaték, amikor nem kellett volna.

Russellt különösen dühítette, hogy akkor szembesült ilyen nehézséggel, amikor versenyképes a Mercedes.

„Nagyon frusztráló ez, ha arra gondolok, milyen gyors az autónk, és milyen gyors volt a versenytempónk. Szerintem megvolt a tempónk. De most itt állok, miközben ezen a pályán a pole-ért harcolhattunk volna”

– morgolódott.

A versenye kapcsán elmondta: „Sosem akarsz a tizenegyedik helyről rajtolni, amikor olyan autód van, amivel a győzelemért harcolhatsz. Valahányszor itt versenyeztünk, mindig volt biztonsági autós fázis. Remélhetőleg közbeiktathatunk pár kerékcserét, és megpróbálunk valamit másképp csinálni, mint az ellenfeleink. De nem lesz könnyű verseny.”

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak