Musorujsag
Élő Eredmények

„Miért ne álmodjak nagyot?” – dobogón ünnepelné a rekordját Alonso

„Miért ne álmodjak nagyot?” – dobogón ünnepelné a rekordját Alonso

Motorsport
Előkelő helyről várja a rekordot jelentő 350. versenyét Fernando Alonso Szingapúrban, és bár realista, most mégis álmodott egy nagyot.

Vasárnap megdönti Kimi Räikkönen rekordját Fernando Alonso. A 350. F1-es rajtjával minden idők legtöbb királykategóriás versenyén elinduló versenyzője lesz. A mérföldkőhöz méltó időmérő edzést produkált szombaton: az 5. rajtkockából vág neki a Szingapúri Nagydíjnak, miután a félig esős, félig száraz egy órában ismét megcsillogtatta képességeit.

Habár nagy nevek vannak mögötte, hiszen Max Verstappen a 8. helyre szorult, George Russell pedig a mezőny végére, Alonso reménykedhet, hogy a kevés előzési lehetőséget kínáló pályán könnyebben tud védekezni a riválisok ellen. Hogy előrébb is juthat-e innen, azt kétli, de közben reméli is.

„Amennyiben száraz lesz a verseny, nehéz lesz előzni. Klassz lenne bebiztosítani egy helyet a legjobb ötben és több pontot szerezni a McLarennél. A fő célunk újra ez. Ha esni fog, akkor sok minden történhet. Ez lehet egy nagyon jó verseny is számunkra, de ha történik mondjuk egy baleset, talán kiesünk.”

„Nagy lesz tehát a kockázat, ha esni fog a versenyen, de csak két pozícióra vagyok a dobogótól. Szóval miért ne álmodjak nagyot?”

– mondta a spanyol, miközben elismerte, előrébb lépniük nehéz lesz.

A versenyt felvezető pilótaparádén eközben a célja kapcsán egyszerűen kijelentette: „Megelőzni két autót, és dobogóra állni!”

Szombaton a versenyzők már belekóstolhattak, milyen száradó pályán küzdeni. Az időmérő egy kicsit túl sok is volt a kétszeres világbajnok idegrendszerének. „Stresszes volt, semmi kétség. A határán volt az élvezhetőnek, mivel akkora volt a kockázat és a feszültség. Amikor a Q3 végén száraz pályás gumikat raktunk fel, az bátor döntés volt mindenkitől, mert csak találgattunk” – mondta, hozzátéve, ennél nyugodtabb versenyt szeretne.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A rizikózás kapcsán Alonso hozzátette:.

„Nem élveztem, mert nem harcolok a bajnoki címért, így nem tenne jót a szívemnek, ha ilyen mértékű kockázatot vállalnék, miközben nem járna érte komoly jutalom! Mindig ugyanolyan mértékű kockázatot vállalok, még a huszadik helyen is. Most viszont egy kicsit ez több volt, mint az év bármelyik időmérőjén.”

Alonso elmondta, bevált az Alpine továbbfejlesztett padlólemeze, ám az igazi hatását szerinte csak Szuzukában fogják érezni. A mostani versenyképességükben emellett neki is van némi szerepe, hiszen mindig is érezte az utcai pálya ritmusát. „Sok a kanyar itt. Monza  után jöttünk ide, ahol hat kanyar van, itt meg huszonhárom. Mindenképpen érezned kell az autódat, és okosan kell vezetned, tudva, hogyan menj a kör elején, hogy a gumikat életben tartsd a végéig.”

„Önbizalom is kell az autóban, fokozatosan fel kell építened a szabadedzéseken. És valamiért valóban igaz, hogy Szingapúrban mindig gyors voltam, egész életemben. Ausztráliában is így volt. Nincs rá magyarázatom. Melbourne a másik ilyen pályám, miközben Spában nem vagyok igazán gyors. Szóval még huszonkét év F1 után is van mit tanulnom! De vannak állandó tendenciák” – állapította meg a rekorder.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak