Musorujsag
Élő Eredmények

„A fickó úgy döntött, a falnak tol” – büntetés a riválisát kiejtő Latifinek

„A fickó úgy döntött, a falnak tol” – büntetés a riválisát kiejtő Latifinek

FIA, F1, Racefans
Egy újabb rovás az incidensek listáján: Nicholas Latifi véget vetett Csou Kuan-jü szingapúri versenyének – a kínaitól és az FIA-tól is megkapta a magáét.

Idei hatodik kiesését kellett elkönyvelnie Csou Kuan-jünek Szingapúrban, és hatodszor is úgy adta fel a versenyt, hogy nem tehetett róla. Ezúttal nem műszaki hiba, hanem egy baleset lett a végzete: Nicholas Latifit a 8. körben egyszerűen úgy tett, mintha nem is lenne mellette a külső íven, ráhúzta az autóját, a falhoz szorította, és az ütközésük következtében kitört az Alfa Romeo jobb első kereke.

Az FIA a futam után vizsgálta ki az incidenst, és nem hagyta futni Latifit. A kanadai öt rajthelyes büntetést kapott a hétvégi Japán Nagydíjra, mellé pedig 2 büntetőpontot is. Ezzel utóbbi téren 3-nál tart az elmúlt 12 hónapot tekintve.

Csou Kuan-jü kiesése a 7. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

„A bíróság megállapította, hogy döntő mértékben Latifi volt a felelős az ütközésért. Csou előzni próbálta Latifit az 5-ös kanyar felé vezető egyenesben, és elég helye volt. A normál versenyívet választotta. Latifi balra húzott, nem hagyott egy autószélességnyi helyet Csounak, és ennek eredménye egy jelentős ütközés lett a két autó között” – állt az FIA ítéletében.

Latifi azt mondta, nem látta ellenfelét.

Az előző kanyartól kezdve néztem a visszapillantóimat, hogy lássam, hol van Csou Kuan-jü. Nem láttam, hogy ott volt, szóval a megszokott módon kerestem a versenyívet a következő kanyarban. Nem tudom, hogy a látóteremen kívül volt-e, de a tükörben nem láttam.”

„Mivel ott volt, utólag azt mondom, több helyet kellett volna hagynom, de én csak annyit tudok, amennyit a visszapillantóban látok” – magyarázkodott a Williams versenyzője.

Nicholas Latifi (Fotó: XPB)

Csou szerint ellenfele többet is tehetett volna.

„Egy körrel előtte majdnem a falnak szorított a nyolcas kanyarnál. Abban a körben a hármasban mélyre csúszott, majd védekezett a négyesben, ötösben, és aztán úgy voltam vele: rendben, kívülről megyek. Egymás mellett voltunk, és a következő, amit látok, hogy teljesen balra húz. A falnak szorított. Többet kéne néznie a visszapillantót!”

– morgott a kínai újonc.

„Nem sokat tehettem. Mellette voltam, és a fickó úgy döntött, hogy teljesen becsukja az ajtót, és a falnak tol. A jobb első felfüggesztésem eltört. Kár érte, mert szerintem jó volt a tempóm” – mondta Csou, hozzátéve, a rajtnál azért veszített pozíciót, mert nem volt helye, és próbálta kerülni a balesetet.

A versenyt egy körrel később Latifi is feladta, mivel az ő felfüggesztése is megsérült.

Borítókép: Nicholas Latifi és Csou Kuan-jü balesete a 7. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak