Musorujsag
Élő Eredmények
×

Esőben, a rajtrácson csak 19 autóval indulhat a Japán Nagydíj!

Esőben, a rajtrácson csak 19 autóval indulhat a Japán Nagydíj!

FIA
Pierre Gasly a boxutcai rajtot választotta az Alpha Taurival a szombati pocsék időmérőjük után.

Nem a reményeik szerint alakult a szuzukai időmérő. Az Alpha Tauri mindkét versenyzője fékproblémákkal küzdött szombaton, aminek Pierre Gasly lett az igazi áldozata. A francia már a Q1-ben kiesett, és csak a 17. rajtkockát szerezte meg.

A történtek után a faenzai csapat úgy döntött, feladja azt a pár pozíciót, és inkább módosít az autója kialakításán. Egy új, az eddigitől eltérő hátsó szárnyat szereltek fel, emellett a hátsó felfüggesztésen is módosítottak. Ezzel megszegték a parc fermé-szabályokat, amiért automatikusan boxutcai rajtra kötelezik őket.

A módosításokat nemcsak az indokolja, hogy Gaslynak fel kell zárkóznia, hanem az időjárás is. Egy órával a rajt előtt finoman esni kezdett az eső Szuzukában, a hírek szerint két hullámban fog érkezni a csapadék, és éppen a rajt előtt erősödhet fel.

Gasly kihullásával Kevin Magnussen, Lance Stroll és Nicholas Latifi is egy pozícióval előrébb léphet a rajtrácson, amin csak 19 autó fog állni az izgalmasnak ígérkező versenyen, mely 7 órakor rajtol.

A Japán Nagydíj rajtrácsa:

1.
1. sor Max Verstappen
2.
Charles Leclerc
3.
2. sor Carlos Sainz
4.
Sergio Pérez
5.
3. sor Esteban Ocon
6.
Lewis Hamilton
7.
4. sor Fernando Alonso
8.
George Russell
9.
5. sor Sebastian Vettel
10.
Lando Norris
11.
6. sor Daniel Ricciardo
12.
Valtteri Bottas
13.
7. sor Cunoda Juki
14.
Csou Kuan-jü
15.
8. sor Mick Schumacher
16.
Alexander Albon
17.
9. sor Kevin Magnussen
18.
Lance Stroll
19.
10. sor Nicholas Latifi
20.
*

*Pierre Gasly a boxutcából rajtol

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak