Musorujsag
Élő Eredmények

Sokkolta és felháborítja a Red Bullt a McLaren „csalózó” levele

Sokkolta és felháborítja a Red Bullt a McLaren „csalózó” levele

Sky Sports
Keményen bírálta a Red Bullt csalással megvádoló McLaren-főnököt Christian Horner. A részletek ismerete nélküli vádaskodással ellenfeleik máris nagy károkat okoztak a csapatuknak.

Nagy várakozás előzte meg az Amerikai Nagydíj szombati csapatfőnöki sajtótájékoztatóját, hiszen arra Christian Horner is hivatalos volt. A Red Bull csapatfőnökének ez volt az első nyilvános fellépése azóta, hogy az FIA megerősítette, gárdája 2021-ben megszegte a költségvetési szabályokat és túlköltekezett.

Az eseményt pikánssá tette, hogy Horner mellé beültették a McLaren ügyvezető igazgatóját, Zak Brownt is, aki nemrég levelet írt az FIA elnökének, melyben azt taglalta, milyen büntetéseket kellene kiosztani a szabályszegőknek, és konkrétan leírta, hogy a túlköltekezés tulajdonképpen csalás.

Christian Horner (Fotó: Red Bull/LAT)

Horner indulatosan kommentálta kollégája levelét, és kiemelte, az egész vádaskodás már azelőtt elkezdődött, hogy az FIA hivatalossá tette volna a költségplafonnal kapcsolatos vizsgálatának eredményét. És azelőtt, hogy konkrét részletek láttak volna napvilágot a szabálysértés jellegéről. Utóbbira egyébként még nem került sor.

„Zak levelét nem küldték el nekünk másolatban. De nyilván láttuk. Rendkívül csalódást keltő, hogy egy ellenfeled csalással vádol meg téged, azzal, hogy tisztességtelenséget csináltál. Ez sokkoló! Teljességgel sokkoló! A tények és a részletek ismerete nélkül fogalmaznak meg ilyen vádakat” – mondta Horner.

„Vizsgálat alá kerültünk a szingapúri vádak óta. A csalás hangoztatása, annak hangoztatása, hogy elképesztő előnyre tettünk szert, a médiában elhangzó számok, mérföldekre vannak a valóságtól. És ez komoly károkat okozott a márkánknak, a partnereinknek, a versenyzőinknek, a dolgozóinknak!”

„Egy olyan korban, amelyben annyira népszerű a mentális egészség témája, most komoly problémáink vannak a dolgozóink körében. Az alkalmazottaink gyerekeit bántalmazták a játszótéren, és ez nincs rendjén. Kitalált vádak ezek más csapatoktól, és ilyet nem lehet a tények és részletek ismerete nélkül. Teljességgel felháborítónak találjuk egyes ellenfeleink magatartását.”

Zak Brown (Fotó: XPB)

Brown Horner panaszára reagálva azzal védekezett, hogy felhívta a figyelmet, a levelében említést sem tett a Red Bullról. „Az én levelem arról szólt, mi van, ha egy csapat többet költ a megengedettnél, és előnyhöz jut ezzel. A költségplafon ugyanolyan, mint a technikai szabályzat. A levelem arról szólt, hogy amennyiben valaki megszegte ezt, arra megoldást kell találni, ahogy a hasmagasság pontatlansága vagy más hasonló eseteknél is szokás” – mondta az amerikai.

„Nem említettem egy csapatot sem, általánosságban beszéltem a szabálysértésről a költségvetési plafon korszakában. És annak hatásairól írtam. Nem ismerem a számokat, de ha többet költhetünk, javul a teljesítményünk. Több ember, több fejlesztés, mindegy, teljesítményelőnyt jelent, ha valaki többet költ a megengedettnél.”

Horner a sajtótájékoztatón leszögezte, mivel még nem tettek pontot az ügy végére az FIA-val, egyelőre nem árulhat el részleteket róla, ám amint lezárják, részletesen el fogja mondani, miért gondolják, hogy igazuk van, és milyen szabályértelmezési különbségek okoztak galibát a Red Bull és az FIA könyvelői között.

„Ez egy új eljárás. Emlékeztetnék mindenkit, hogy ezt a szabályzatot úgy vezették be, hogy százhetvenötmillió dollárról csökkentették a plafon összegét harmincmillióval a világjárvány idején. Ez egy bonyolult szabályrendszer, ötvenkét oldalas, és természetesen a 2021-es volt az első év, amikor végigmentünk ezen a folyamaton. Egy nagyon bonyolult pénzügyi szabályzaton, aminek eltérő értelmezési lehetőségei vannak, függően a könyvelőktől.”

Horner továbbra is állítja, hogy védhető a helyzetük, azt pedig határozottan cáfolja, hogy teljesítményelőnyre tettek szert a riválisokkal szemben a határtúllépés miatt.

Borítókép: Christian Horner (Fotó: XPB)

További tartalmak