Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo maga alatt: Nem tudom, hogyan folytassam…

Ricciardo maga alatt: Nem tudom, hogyan folytassam…

F1
Elkeseredett, csalódott, elnyűtt és tanácstalan Daniel Ricciardo az egész éves mélypontját jelentő austini szenvedése után. Megváltásnak tűnik az év vége.

Nicholas Latifi már-már megszokhatta, hogy utolsóként inti le a kockás zászló, ám az, hogy Daniel Ricciardo legyen a legnagyobb ellenfele, kissé bizarr. A McLaren versenyzője 13 másodperces előnnyel ért célba a kanadai előtt, miközben a 15. helyezett Mick Schumacher előtte egy sérült autóval is 6 másodpercre volt.  Csapattársa, Lando Norris pedig egy ugyanolyan autóval a 6. helyen zárt, a három élcsapat mögött, a középmezőny legjobbjaként, közel 40 másodperces előnnyel.

A nyolcszoros futamgyőztes vasárnapi austini versenye egy látványos és szomorú vergődés volt, ami után rendkívül csalódottan és tanácstalanul állt a média elé, hogy megpróbálja elmagyarázni a történteket. Nem sikerült neki.

„Üdvözölhetjük egymást, aztán el is búcsúzhatunk. Ennyi. Ami közötte volt, az… fogalmam sincs”

– mondta Ricciardo az F1 riporterének, aki azzal fogadta, hogy már nem is tudja, mit mondjon neki.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Ő maga sem tudta. Az egész éves mclarenes szenvedése egy olyan hétvégén mélyült el még jobban, aminek előzetesen egy kicsit bizakodóbban vágott neki. Japánban az eredménye ugyan nem mutatta, Ricciardo mégis kezdte úgy érezni, hogy jobban boldogul az autóval, hogy az arra felkerült fejlesztések segítségére vannak. Austin ezt nem megerősítette, hanem határozottan cáfolta…

„Fogalmam sincs! Fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Ez volt 2022. Egyszerűen annyira le vagyok maradva. Egyszerűen nem tudok beleállni, nem tudom nyomni, nem tudom kihozni belőle az időt. A köridőkben megmutatkozó hullámzás is azt mutatja, hogy ez szenvedés. De hogy megint ilyen nagy a lemaradás… ez egy rejtély marad.”

Hozzátette: „Szeretem Texast és Austint, de ez a verseny számomra nem volt élvezhető.”

Az idénye során sokszor szembesült már nehézségekkel, amikre nem tudott magyarázatot. A mostani viszont talán mindent alulmúlt. „Amikor már azt gondolod, nem lehet rosszabb – lehet! És ez az, ami… nem is tudom… Nem tudom, hogyan folytassam, mert ez fájdalmas, és ezzel még finoman fogalmaztam” – ismerte el Ricciardo.

Az év vége megváltásnak tűnik számára. Annak ellenére, hogy várhatóan nem lesz folytatás.

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak