Musorujsag
Élő Eredmények
×

Gasly két büntetőpontra az eltiltástól

Gasly két büntetőpontra az eltiltástól

F1i
Egy lépéssel ismét közelebb került az eltiltáshoz az Alpha Tauri versenyzője, Pierre Gasly, miután a Lance Stroll elleni manőveréért az öt másodperces időbüntetés mellett egy büntetőpontot is kapott.

A meglehetősen optimista, bevetődős előzéséért, melynek végén leterelte a pályáról kanadai ellenfelét, Gasly már a futam során megkapta öt másodperces büntetését (ezt első kerékcseréje során kellett letöltenie), a befutót követően pedig a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy büntetőponttal is szankcionálta a szabálytalannal ítélt manővert.

Ez az egy pont önmagában nem számítana kemény szankciónak, Gasly azonban május óta kilencet már „összegyűjtött”, a legújabbal pedig ismét közelebb került az egyfutamos eltiltáshoz, ami tizenkét büntetőegység után jár.

Mivel a büntetőpontok csak 12 hónap után évülnek el, Gaslynak jövő májusig kellene kihúznia további szankciók nélkül, vagyis összesen kilenc versenyhétvégén kell kiemelt figyelmet fordítania arra, hogy hiba nélkül teljesítsen.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

A lehetséges eltiltással kapcsolatban egyébként őt is kérdezték, nyilatkozata során pedig megjegyezte, nem érezné igazságosnak, ha ki kellene hagynia egy viadalt miután az összes büntetőpont enyhébb szabálysértésekért járt. „Nem hiszem, hogy olyan veszélyes lettem volna az előző 12 hónapban” – fogalmazott.

Kár lenne egyfutamos eltiltást kapni azért, mert idén egyetlen egy alkalommal kicsit túl lassan mentem a biztonsági autó mögött, és néhányszor kiszélesítettem a pályát” – tette hozzá a francia, kinek véleményét elmondása szerint több rivális is osztja.

Sőt, arra is utalt, hogy a versenyigazgatóság sem zárkózik el attól, hogy a folytatásban az enyhébb vétségekért ne járjanak büntetőpontok. „Most pontokat osztanak ezekért a biztonsági autós kihágásokért, vagy a pályaszélesítésért, és a végső büntetés ezért az egyfutamos eltiltás. Ez elég kemény, és ebben mind egyetértünk, még a stewardok is” – mondta.

Borítókép: Pierre Gasly és Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak