Musorujsag
Élő Eredmények

„Mindig a 14-es autó” – Ocon szerint Alonso ferdít

„Mindig a 14-es autó” – Ocon szerint Alonso ferdít

Motorsport-Total
Fernando Alonso megjegyzései után Esteban Ocon jelezte, ő is számolgatja a műszaki problémái miatt elvesztett pontokat. Főnökük szerint alaptalan azt feltételezni, hogy a francia jobb technikát kap.

Elege van Fernando Alonsónak az örökös műszaki problémákból, és nyilatkozatai alapján egy kicsit már elege van az Alpine-ból is. A spanyol Mexikóban egy erős versenyét volt kénytelen motorhiba miatt feladni, miközben pontszerző helyen haladt. A történtek után többször ismételgette: „Már megint a tizennégyes autó…” Számításai szerint idén már 66 pontot szórtak el technikai gondok miatt, évét ilyen szempontból a legrosszabb mclarenes idényéhez hasonlította, ám megjegyezte, amikor 2015-ben a Honda motorja rendszeresen elfüstölt, az legalább mindkét McLarent érintette, nem mindig csak őt.

Megjegyzése mögött érezhető az amiatt érzett frusztráltság, hogy csapattársa, Esteban Ocon két futammal a vége előtt 11 pont előnyben van vele szemben a bajnokságban. Erre utal a vasárnapi megjegyzése is: „A kiesésemmel az ellenfeleim mind két ponttal többet szereznek.” Ez valójában csakis Oconra volt igaz, aki a 9. helyről a 8.-ra lépett elő, és ezzel 2 helyett 4 pontot szerzett. A többiek csak egy-egy egységet nyertek Alonso kiesésével…

Ocon nem érzi igazságosnak csapattársa azon megjegyzését, hogy kizárólag vele történik baj.

„Na igen. Imolában a váltóm ment tönkre, Silverstone-ban az autóm, Szingapúrban én is kiestem. Én is összeszámolhatom az én oldalamon. Mindkettőnknek volt problémája”

– hívta fel a figyelmet a francia.

Ami pedig az elhasznált motorokat és a kapott büntetéseket illeti, hozzátette: „Ebben pontosan ugyanúgy állunk. Nekem is hat motorra volt szükségem eddig.”

Esteban Ocon és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso valójában csak turbófeltöltőből és MGU-H-ból használt eggyel többet, míg Ocon kipufogókkal áll eggyel rosszabbul. Alonso persze felhozott más problémákat is, mint az ausztráliai időmérős hidraulikai hiba, vagy az ausztriai meghibásodás, ami miatt nem vehetett részt a sprintfutamon. Mindent összeszámolva valóban nála volt több műszaki gond, ám az nem állja meg a helyét, hogy „mindig csak” nála.

Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint azt feltételezni, hogy az év végén távozó versenyzőjük hátrányban van az Alpine-on belül, alaptalan.

„Az ilyesmi megesik. Amikor a Hondánál voltam, Szato Takuma motorja úgy tizenháromszor ment tönkre egy évben. Jenson Buttonnél eközben egyszer sem. Ott is felmerültek ugyanezek a kérdések, de nem találtunk válaszokat. Folyton azt kérdeztük, teljesen másképpen vezet-e Takuma, mint Jenson. Szerintem puszta balszerencse volt”

– jelentette ki az Alpine csapatfőnöke.

Alonso frusztráltságát persze megérti. „Mindig bosszús vagy, ha óvnod kell egy autót a versenyen. Nem volt kockázat, és már a zsebünkben voltak a pontok, nem álltunk nyomás alá. És ez csak még bosszantóbbá teszi a hibát” – mondta Szafnauer Alonso hengerhibájáról, utalva arra, hogy csapatuk már előzetesen is visszafogottságra kérte a versenyzőit, mert volt bennük félsz, hogy problémába futhatnak bele a versenyen. „Próbáltuk valahogy eljuttatni a célig, de nem sikerült. Ezt a motort már amúgy sem terveztük bevetni többet. A pontos okot még nem ismerjük. Lehet, hogy a gyújtógyertya volt, vagy valami más.”

Esteban Ocon (Fotó: XPB)

Hogy nem csak Alonsót érik utol a problémák, az egyébként Mexikóban is kiderült. Oconnál a verseny alatt a víznyomás csökkent, és emiatt neki is vissza kellett fognia a tempót. „Estebannak vissza kellett vennie, hogy lejjebb vigye a hőmérsékletet” – árulta el Szafnauer, egyben arra is magyarázatot adva, a büntetett Daniel Ricciardo hogyan tudott kiépíteni 10 másodpercnél nagyobb előnyt Oconnal szemben a célig.

Hozzátette, a pontszerzésnek örülnek, de az eredménnyel nem elégedettek.

„Nem igazán támadhattam maximális erővel. Sok mindent felül kell vizsgálnunk” – összegzett Ocon. „A csapat azt mondta, kritikus a helyzet, sok másodpercembe került a vitorlázás, és amikor ezt teszed, nyilván nem gyorsítasz. Sok időt vesztettem, főleg egy ilyen pályán. Sikerült eljutnunk a célig, és ez a legfontosabb, de értékes pontokat vesztettünk ma csapatként” – állapította meg a francia, hozzátéve, ő nem bánja, hogy az Alpine idén ezt az utat választotta, és a teljesítmény javítását előtérbe helyezi a megbízhatósággal szemben.

Ez egyébként tudatos döntés volt a franciák részéről. A két versenyző között a különbséget az jelent, hogy Ocon türelmes lehet, mert remélheti, hogy a következő években kifizetődik a stratégiájuk, Alonso viszont távozik, így őt csakis a jelen érdekli. Ami pedig nem túl rózsás számára.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak