Musorujsag
Élő Eredmények

Miért Verstappent büntették a Hamiltonnal történt ütközésért?

Miért Verstappent büntették a Hamiltonnal történt ütközésért?

F1
Az FIA megindokolta a címvédőnek kiosztott büntetést, melyet büntetőpontokkal is kiegészített.

Éppen csak újraindult a Sao Pauló-i Nagydíj az első körös balesetet követő biztonsági autó után, Max Verstappen és Lewis Hamilton máris összeakadt a pályán. A Red Bull versenyzője szélárnyékot fogva a külső íven fékezte ki ellenfelét az első kanyarban. Egy pillanatig az ő autója állt előrébb, aztán jött a jobbos, és a csúcspontján egymásnak ütközött a két autó.

Az FIA még a verseny alatt kivizsgálta a balesetet, és Verstappennek osztott ki egy 5 másodperces időbüntetést, amit a holland a második kerékcseréje előtt töltött le. Verstappen mellett több szakértő is furcsállotta az ítéletet, hiszen úgy tűnt, Hamilton volt az, aki nem hagyott elég helyet. A szövetség bírósága másképp látta.

Max Verstappen és Lewis Hamilton (XPB Images)

„A bírók megállapították, hogy Verstappen nagyon késői fékezéssel próbálta meg megelőzni Hamiltont az 1-es kanyar külső ívén. Nem zárta le az előzést az 1-es kanyarban, és a sebességtöbblete elrontotta a kigyorsítását a 2-es kanyar felé, amely ponton ütköztek Hamiltonnal.”

„Miközben a bírók elismerik, hogy Hamilton hagyhatott volna egy kicsivel több helyet a 2-es kanyar csúcspontjánál, megállapítják, hogy túlnyomórészt Verstappent terhelte a felelősség” – indokolta a büntetést az FIA.

Verstappen az időbüntetése mellé 2 büntetőpontot is kapott. Ezzel az elmúlt 12 hónapot tekintve 7 büntetőpontja van a kétszeres világbajnoknak, vagyis 5-re van az eltiltástól.

További tartalmak