Musorujsag
Élő Eredmények

A harmadik, aki legyőzte Hamiltont – Russell a határokat feszegette érte

A harmadik, aki legyőzte Hamiltont – Russell a határokat feszegette érte

Racing News 365
George Russell lett a harmadik olyan versenyző, aki csapattársként több pontot tudott szerezni Lewis Hamiltonnál egy bajnokságban. A brit elmondta, csapattársa a határok feszegetésére kényszerítette.

Az első F1-es évében Lewis Hamilton ugyanannyi pontot gyűjtött, mint akkori csapattársa Fernando Alonso, ám a jobb helyezéseinek köszönhetően hivatalosan a spanyol elé rangsorolták a bajnokságban. Azóta a brit számára szinte megszokás lett a házon belüli dominancia, ám két vereség azért így is becsúszott. Az elmondása szerint az egész pályafutása legnehezebb évét jelentő 2011-es szezonban Jenson Button 43 ponttal és három hellyel (2. lett) előzte meg a bajnokságban, míg 2016-ban Nico Rosberg 5 egységgel szerzett többet, és ezzel elhappolta előle a bajnoki címet.

A Hamilton-verők elit klubjába most George Russell is belépett – egyelőre nem világbajnokként. A Mercedesnél elsőéves brit a 2022-es bajnokság első felében nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményével alapozta meg a pontelőnyét, amit aztán a célig beosztott, mi több, a brazíliai győzelmével még növelt is. Russeél 275 pontot gyűjtött össze, amivel a bajnokság negyedik helyén zárt, miközben csapattársa 240 ponttal hatodik lett.

Lewis Hamilton és George Russell (Fotó: XPB)

Habár Hamilton nem tulajdonít nagy jelentőséget e házon belüli mérlegnek, mert az év első felében elmondása szerint feláldozta a hétvégéig, hogy a Mercedes utat találjon a problémáival, Russell azért büszke a teljesítményére.

„Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy egy olyan csapatnál lehetek, mint a Mercedes, és olyan csapattársam lehet, mint Lewis. Igazán elvitt a saját határaimig versenyzőként. Rengeteget tanultam ellene. Nem is lehetett volna jobb viszonyítási pontom.”

„Ha az év elején azt mondják nekem, hogy előtte végzek, hihetetlenül büszke lettem volna, és hihetetlenül boldog is, mert ha Lewis előtt végzel, az tízből kilencszer azt jelenti, hogy megnyered a világbajnokságot.”

„Mindannyiunknak megvoltak a maga nehézségei. Semmi kétség, ő jövőre vissza fog térni a normál kerékvágásba. Nagyon nehéz volt számára a szezonkezdés, amikor nem mentek simán a dolgok nála, miközben talán nálam jobban alakultak. Ez egy kicsit megfordult aztán a második félévben, de visszatekintve a szezon egészére, talán kiegyenlítődött” – magyarázta Russell.

A brazíliai győzelme után a brit Sky Sportsnak bevallotta, a nyári szünet után, amikor sorozatban hat alkalommal kapott ki Hamiltontól az időmérőkön, és a versenyeken sem ment neki jól, egy kissé eltévedt, mert túlságosan elmerült a részletekben és lekötötte a figyelmét annak tanulmányozása, mit csinál nála jobban Hamilton. Egy ponton túl rájött, hogy felesleges túlbonyolítania a dolgokat, és többet kell hagyatkoznia az érzéseire, ösztöneire. Ez javulást eredményezett.

George Russell (Fotó: XPB)

Ezek után jött az első futamgyőzelme Interlagosban, ahol a pénteki Q3-as kavicságyban ragadása után magabiztosan nyerte a sprintet és a versenyt, miközben utóbbi hajrájában nem kis nyomást gyakorolt rá Hamilton. „Büszkék vagyunk arra, amit Brazíliában elértünk. Forma–1-es világbajnok szeretnék lenni, és még hosszú út áll előttünk. Az biztos, hogy jó volt, de csak annyira vagy jó, amennyire az utolsó versenyed. És az utolsó versenyt Abu-Dzabiban futottuk, ötödikek lettünk, és negyedikek a bajnokságban.”

„Büszkén tekinthetünk vissza a szezonra, de közben tudjuk, hogy sok mindenben javulnunk kell, ha jövőre harcolni akarunk Maxszal” – állapította meg.

Borítókép: Lewis Hamilton és George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak