Musorujsag
Élő Eredmények

Mercedes: Nem a Sainz elleni ugratás miatt esett ki Hamilton

Mercedes: Nem a Sainz elleni ugratás miatt esett ki Hamilton

Mercedes
A Mercedes megerősítette, nem az első körös incidens vezetett ahhoz, hogy Lewis Hamilton nem ért célba a szezonzárón. Azt is elárulták, miért választották a brit által félt taktikát.

Carlos Sainzcal vívott nagy csatát Lewis Hamilton a múlt vasárnapi Abu-dzabi Nagydíj első körében. A második hosszú egyenes végén található kanyarkombinációban a ferraris belső íven volt, és kifékezte, kicsit ki is tessékelte a hétszeres bajnokot, aki úgy döntött, a bukóteret választja. Hamilton a pályáról letérve ráhajtott egy magasított kerékvetőre, ami miatt Mercedese látványosat ugratott.

A brit az eset után azt mondta csapatának, hogy valami elromlott az autóján, ám a futam után elismerte, valójában csak az egyensúly bomlott meg, nem volt vészes a sérülés. A verseny hajrájában aztán váltóhibája lett, és emiatt fel kellett adnia a küzdelmet. Felmerült, talán éppen az első körös repülés következtében. A Mercedes vezető stratégája, James Vowles cáfolta ezt.

„A rövid válasz: nem” – mondta a szakember a Mercedes futamértékelő videójában. „Valójában meglepően kis kár keletkezett abban az első körös balesetben. Az ’előke’, az autó alsó része komoly ütést kapott, ami nem jó. Az első szárny véglapja is kapott ütést, de összességében aerodinamikai szempontból rendben volt.”

„A futam végén annyi történt, hogy csökkent a hidraulikai nyomás, és ennek nincs köze az első körös incidenshez” – emelte ki Vowles.

A kiesés előtt Hamilton az egy kiállásos taktikájának köszönhetően a harmadik helyen is állt, ám az nem volt kérdés, hogy a kétszer kiálló Sergio Pérez le fogja hagyni a frissebb gumikon. Az már inkább, hogy a mexikóiéval azonos taktikán lévő Carlos Sainznak is sikerül-e. Amikor csapata kint hagyta őt, Hamilton nem örült: „Ugye nem hagytok itt egy kiálláson?” – kérdezte a rádión. Nyilvánvalóan nem fűlött a foga ahhoz, hogy a hajrában könnyű préda legyen és sorra előzgessék.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Vowles magyarázatot adott a döntésükre. „A célunk Abu-Dzabiban az volt, hogy mindent megtegyünk a konstruktőri bajnoki második hely megszerzéséért. Ehhez le kellett győznünk a Ferrarit, de ezt könnyebb mondani, mint csinálni, miután mögéjük kvalifikáltuk magunkat. És a versenyen sem volt meg hozzá a tempónk.”

„Viszont láttuk Lewisnál, hogy egészen jó volt a gumikopás a második etapon, miután kemény gumira váltottunk. Az első etapon nem így volt, ott szemcsésedés lépett fel, és sokat vesztettünk vele. Ez nagyon sok idejébe került. Vissza is esett, hiába előzte meg a Ferrarit, hamar vissza is került mögéjük. Emiatt előre is hoztuk a kiállást, de aztán a második etapon a gumikopás Lewisnál kicsi volt.”

„Lewis esetében ez azt jelentette, hogy pozíciót nyert az egy kiállással Sainzcal szemben, és George-dzsal szemben is. Az egy kiállás az egyetlen esélyünk volt arra, hogy az egyik autónkkal a Ferrari elé kerüljünk. Két kiállással Sainz mögött lett volna, hasonló gumin, hasonló körszámmal, hasonló tempóval – így semmi sem történhetett volna.”

„Abban bíztunk, hogy lesz egy biztonsági autó. Ha Lewis elöl van, és akkor jön a biztonsági autó, abból profitáltunk volna, mert kiálltunk volna, és nyertünk volna pozíciót. Szóval csak próbáltunk lehetőséget teremteni, de sajnos e körülmények között semmi sem lett belőle” – magyarázta a szakember.

Borítókép: Lewis Hamilton ugrat Carlos Sainz mellett az első körben (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak