Musorujsag
Élő Eredmények

„Félek, hogy elveszítem” – Ricciardo elmagyarázta a Red Bull-os visszatérését

„Félek, hogy elveszítem” – Ricciardo elmagyarázta a Red Bull-os visszatérését

Speedcafe
Eltávolodni, de nem elfelejtődni – Daniel Ricciardo elmagyarázta, miért választotta a Red Bull-os harmadik számú szerepet 2023-ra.

A Red Bull a héten tette hivatalossá, hogy Daniel Ricciardo harmadik számú versenyzőként visszatér hozzájuk 2023-ra. A McLarennél nem kívánatossá vált ausztrál nem bővelkedett a lehetőségekben, de bevallása szerint nem is akart az aktív mezőny tagja maradni. Az elmúlt két mclarenes szezon ehhez túlságosan megviselte és kikezdte az önbizalmát.

A Speedcafe című ausztrál lapnak éppen ezzel indokolta, miért a Red Bullt és miért ezt a szerepkört választotta, melyben szimulátoros versenyzőként, tesztversenyzőként fogja segíteni a csapat munkáját, valamint részt vesz a marketingkampányokban. „Ez egy mód arra, hogy így is benne legyek, miközben megadják nekem a szükséges időt a hátralépésre. És ez nem volt számomra titok.”

„A szezon második fele úgy alakult, hogy szerettem volna egy kicsit távolabb lépni ettől, újjáépíteni magam, talpra állni, és megtalálni az iránta (ti. a sportág iránt) érzett szeretetemet. Mert ezen a szinten ha ez hiányzik, akkor nem felelhetek meg magamnak, sem bárki másnak. Nem mondom azt, hogy már elvesztettem, de félek attól, hogy elveszítem”

– ismerte el Ricciardo.

„Egy versenyzői ülés nyilvánvalóan a legjobb, ez a legbiztonságosabb. De számomra egyre világosabbá vált, hogy jövőre nem fogok tudni teljesíteni huszonnégy versenyt. Nem ez lett volna a helyes számomra. Csak még jobban elnyűtt volna, mégpedig éppen akkor, amikor kimerültnek éreztem magam, és úgy éreztem, lassítanom kell.”

Daniel Ricciardo és Christian Horner (Fotó: Red Bull)

Kiemelte, bár a Forma–1-es versenyzők élete csillogónak és irigylésre méltónak tűnhet, ettől még őket is megviselik a hosszú szezonok. Főleg, ha olyanok, mint az ő két mclarenes éve volt. „Ez egy kiváltság, de sokat ki is vesz belőled. Igen, igazán jók vagyunk abban, amit csinálunk, de mi is emberek vagyunk, mi is elfáradunk és kimerülünk. És a sportban ilyen szinten ez veszélyes. Nem működhetsz csak kilencvenkilenc százalékon. Féltem attól, hogy nem leszek a legjobb önmagam, ha teljesítek még egy évet.”

Ricciardo rámutatott, ha valaki nem aktív versenyző, a legjobb, amit tehet, hogy egy nyerő csapathoz szerződik harmadik számúnak. „Nyilván beszéltem más csapatokkal, és úgy voltam vele, ha már nem leszek ott a rajtrácson, miért ne álljak össze egy élcsapattal. Klassz nyerő környezetben lenni, sokat tanulhatok belőle.”

„Ez nem egy állandó ülés, de talán hozzásegíthet ahhoz, hogy találjak valahol egy állandó ülést. És ha egy élcsapathoz kötődsz, mint azt Nyck de Vriesnél is láttuk a Mercedesszel, akkor talán jobban észrevesznek, kevésbé felejtenek el. Szóval több ok is van.”

A Red Bull-os szerepkörében Ricciardo visszakap valamennyit abból, amit az elmúlt években egyre jobban hiányolt: a családját, a barátait, a magánéletét. Miután 2020-ban kitört a világjárvány, Ricciardo a következő két szezonban alig látta a rokonait. Szüleivel egy évig nem találkozhatott a lezárások és korlátozások miatt. Elismerte, ez is fontos szempont volt neki a 2023-as évének alakításában. „Ez így van. Amikor felérsz a sportág csúcsára, szeretnéd azt gondolni, hogy elképesztő vagy, érinthetetlen, egészen különleges. De tény, hogy ettől még emberek vagyunk, mi is érezzük a fájdalmat, a szomorúságot, vannak érzéseid. Én az elmúlt években csúcspontokon és mélypontokon mentem keresztül, aztán jött a COVID, nem láthattam túl gyakran a barátaimat és a családomat. Ez a sok minden felgyülemlik, és egy ponton úgy voltam vele: rendben, a legjobb, ha visszakapok pár dolgot az életemben. Egy kicsit több időt a családdal, a barátokkal, több időt magamra is.”

Daniel Ricciardo és Christian Horner (Fotó: Red Bull)

A Red Bull-os új szerepkörét Ricciardo a „szükséges és elégséges” tökéletes elegyének érzi. Harmadik számúként lesz annyit jelen az F1-ben, hogy szem előtt maradjon, hogy tanuljon és aktívan segítsen egy győztes csapatot, de kap annyi szabadidőt, hogy újjáépítse önmagát.

„Nem fogok elmenni minden versenyre. Még így is akarok magamra szánni időt. De ott leszek pár versenyen, megyek a szimulátorba, figyelek és próbálom kamatoztatni a tapasztalatomat, ha tudok segíteni, az nagyszerű lesz. Ha bármilyen formában tesztelhetek, az is klassz lesz, csak hogy naprakész maradjak az autóval.”

„Épp eleget fogok tenni azért, hogy naprakész maradjak, de eléggé eltávolodok ahhoz, hogy legyen egy kis szünetem. Biztosra veszem, hogy a versenyek nézése közben irigykedni fogok, hogy nem vagyok a pályán. És ezek a dolgok talán hasznosak lesznek számomra” – tekintett előre az ausztrál.

Borítókép: Daniel Ricciardo és Christian Horner (Fotó: Red Bull)

További tartalmak