Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon biztos benne, hogy legyőzheti Verstappent

Ocon biztos benne, hogy legyőzheti Verstappent

NOS
Esteban Ocon biztosra veszi, hogy minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy a jövőben legyőzze a kétszeres világbajnok Max Verstappent, amennyiben csapata, az Alpine olyan autót ad neki, amivel futamokat nyerhet.

Mielőtt bemutatkoztak a királykategóriában, Esteban Ocon és Max Verstappen emlékezetes harcot vívott az F3-as bajnoki címért. Ebből végül Ocon jött ki győztesen, Verstappen viszont, mivel rögtön a gokartos évek után lépett szintet és lett rögtön sikeres, nagyobb figyelmet kapott és az F1-ben is hamarabb debütálhatott.

Mivel a holland a Red Bull révén szinte rögtön az élmezőnnyel csatázhatott, Ocon pedig évek óta középcsapatokkal versenyez, a királykategóriában még nem volt lehetőségük arra, hogy jó eredményekért harcoljanak egymással.

Ocon viszont meg van győződve arról, hogy amennyiben jó autót kap, újra felveheti a versenyt Verstappennel, hiszen minden képessége adott ehhez. „Biztos vagyok benne, és képesnek is kell lennem erre” – nyilatkozta az NOS című holland lapnak. „Ha nem hiszel magadban, akkor ebben a sportágban reménytelen eset vagy” – emelte ki.

Esteban Ocon és Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Minden hétvégén fejlődök. Ráadásul a csapatok közötti különbségek csökkenni fognak a következő években. 2024-ig állok szerződésben a csapatommal, ahol mindent megtesznek azért, hogy csökkentsék a hátrányt. Bízom bennük, és teljes mértékben elkötelezett vagyok” – tette hozzá.

Ami kettejük kapcsolatát illeti, az sosem tűnt különösebben barátinak, a 2019-es Brazil Nagydíj után például összetűzésbe is kerültek ütközésük miatt. Az utóbbi években viszont a feszültség csökkent a francia elmondása szerint. „Mostanában jól kijövünk egymással, tiszteljük egymást. A legjobbakat kívánom neki. Max egy igazi szupertehetség. Mindig, mindenhol versenyképes. Évek óta az.”

„Ezzel gyerekkorom óta tisztában vagyok. A gokartos idők óta uralja a bajnokságokat. Utána is gyors volt, bármilyen autóban is ült. Teljes mértékben megérdemeltek a bajnoki címei. Tavaly is így gondoltam, idén pedig csúcsszezont futott. Büszke vagyok rá, hogy egy pilóta, akivel együtt nőttem fel, így kiemelkedik. Max az én generációmnak az egyik ragyogó képviselője. Ő ennek a sportágnak az egyik legnagyobbja” – zárta gondolatát.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak