Musorujsag
Élő Eredmények

Már egyetlen tesztnappal lenyűgözte Alonso az Aston Martin főnökét

Már egyetlen tesztnappal lenyűgözte Alonso az Aston Martin főnökét

BBC
Már egyetlen teszttel lenyűgözte az Aston Martint Fernando Alonso. Új főnöke hasznosnak érzi a spanyol szenvedélyességét, ami az Alpine-nál a végén már inkább bomlasztó volt.

Az évzáró Abu-dzabi Nagydíjban Fernando Alonso számára az volt a legszebb, hogy véget ért, és közelebb hozta őt az Alpine-tól való szabadulásához. A kiesése után egyből arról beszélt, mennyire várja már a két nappal később sorra került évzáró tesztet, melynek már zöldben, az Aston Martinnal vágott neki. A napja végén aztán gyermeki lelkesedéssel beszélt új csapatáról, és egyértelművé tette, maximálisan boldog és elégedett a nyáron meghozott döntésével.

Miközben ő próbált rávilágítani, mekkora a kontraszt a megbízhatatlan Alpine és a megbízható Aston Martin között, legalább ekkora volt a különbség az alpine-os és az Aston Martin-os Alonso között is. A szenvedélyesség mindkét helyen megvolt, ám míg volt csapatánál ez bosszankodást, nyílt kritikákat eredményezett, ami már inkább bomlasztó hatással volt, addig új munkaadójánál lendületet, motivációt, optimizmust sugallt.

Alonso bármibe is fog, nagy elánnal teszi, és ez éppúgy lehet előnyös, mint hátrányos tulajdonság. Az egész pályafutásán megfigyelhető ez: ha kell, a hátán visz egy csapatot, ha viszont oda a bizalom, a sárba tapossa és földbe döngöli azt.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Új főnöke, Mike Krack egyelőre csak a lendülete jótékony hatásával szembesült – az viszont már egyetlen tesztnap alatt magával ragadta. A luxemburgi Alonso alpine-os „dühöngését” sem elrettentő példának tekinti, hanem biztató jelnek.

„Fernandónál mindig ezt a képet hozom fel a Mexikói Nagydíjról, ahol bosszankodott, hogy nem ért célba hetedikként (ti. a motorhibája miatt). Ez példája az elhivatottságnak és a motivációnak. Ha van egy embered, aki ennyire szenvedélyes, és akit ennyire hajt a győzelem vágya, annak a csapatra is van hatása”

– idézte Krackot a BBC.

Az Aston Martin főnöke szerint már a spanyol puszta jelenléte jót tett a csapatuknak. „Világosan látszik, hogy mindenki nagyon boldog, hogy ez a fickó ült az autónkban múlt kedden. A szenvedélyével és a győzelem iránti vágyával talán begyújtott még egy szikrát a csapaton belül.”

Alonso egy másik többszörös bajnokot, Sebastian Vettelt váltja az Astonnál. A német korábban hasonló lendületet adott a csapatnak, ám Krack szerint nehéz összehasonlítani a két versenyzőt. „Más a hátterük. Az egyik latin, a másik német, és egy nagy különbség. De közös bennük az összeszedettség, a fejlődésre, a javulásra való összpontosításuk, és hogy képesek elkülöníteni a puszta részletességet attól, hogy azon részletekre figyelnek, amik fejlődést eredményeznek” – mondta róluk.

Mike Krack (Fotó: XPB)

Krack kiemelte, Alonso a teszten leginkább a nagyon egyenes és lényegre törő visszajelzéseivel nyűgözte le őket, a hatékony üzenetközvetítéssel. „Mindig egyből a lényegre tért, nagyon barátságos, nagyon nyitott és egyenes volt” – mesélte.

Otmar Szafnauer eközben alighanem egy kicsit más hangulatban viszonyul Alonso egyenességéhez és nyíltságához…

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak