Musorujsag
Élő Eredmények

Mostantól a Niki Laudáról elnevezett út vezet a Mercedes F1-es gyárába

Mostantól a Niki Laudáról elnevezett út vezet a Mercedes F1-es gyárába

Mercedes
Egy utat neveztek el Niki Laudáról a MerceUtat neveztek el Niki Laudáról a Mercedes angliai központjánál, így emlékezve korábbi tanácsadójukra, résztulajdonosukra.des angliai központjánál, így emlékezve korábbi tanácsadójukra, résztulajdonosukra.

Már három és fél éve nincs közöttünk az osztrákok karizmatikus F1-legendája. Niki Lauda 2019 májusában hunyt el, és volt csapatának, a Mercedesnek a mai napig fáj a hiánya. Emléke előtt többféleképpen tisztelegnek, például azzal, hogy az autójukon évről évre elhelyeznek egy piros Mercedes-csillagot, ami a mindig piros sapkát viselő korábbi résztulajdonosukat és tanácsadójukat jelképezi.

Mostantól azonban még valami őrzi az osztrák emlékét. A csapat szerdán bejelentette, hogy a gyáruk felé vezető egyik utat Niki Laudáról nevezték el Brackleyben. A mostantól „Lauda Drive” néven használt útszakaszt eddig Reynard Parknak hívták, a terület tulajdonosa, Adrian Reynard után. A csapat e területet tavaly vásárolta meg, és a helyi hatóságok, valamint Lauda családjának engedélyével most új nevet adtak az utcának.

A kedd délutáni névadó ünnepségen jelen volt Lauda jó barátja és üzlettársa, a csapatfőnök, Toto Wolff, de a csapat tagjai is. „Igazi megtiszteltetés átadni a Lauda Drive-ot, és látni, hogy ilyen sok csapattag jött el megnézni az átadást” – mondta Wolff.

„Miközben a kedves barátunk és kollégánk, Niki nem akarta volna, hogy ilyen felhajtást csináljunk, közben büszke is lett volna arra, hogy egy utcát neveznek el róla.”

„Kiváltság volt mindannyiunk számára vele dolgozni, és vagyok olyan szerencsés, hogy az egyik legjobb barátomnak nevezhetem őt. Óriási szerepe volt a sikereinkben, nagyszerű vitapartner volt számomra, egy erős ügyvezető, aki nagyon hiányzik nekünk.”

A csapat a 2022-es idei szezonjuk kapcsán idézte Lauda egyik sokat emlegetett mondatát: „A sikerből semmit sem tanulsz, a hibákból, kudarcokból viszont levonhatod a következtetéseket.” Wolff elismerte, nagy hasznára lettek volna az egy futamgyőzelmet és sok küszködést hozó szezonban Lauda tanácsai.

„Azt kívánom, bárcsak itt lenne még velem barátként és elnökként, mert sok kérdést tettem volna fel neki idén.”

„Az öröksége sok formában tovább él, de nagyon különleges érzés tudni, hogy mostantól olyan sok ember fog végigmenni a Lauda Drive-on” – tette hozzá Wolff.

Borítókép: Fotó: Mercedes

További tartalmak