Musorujsag
Élő Eredmények

Volt elnöke szerint nincs igazi vezetője a Ferrarinak

Volt elnöke szerint nincs igazi vezetője a Ferrarinak

Formula Passion, Motorsport
Nyugtalanítja a Ferrari korábbi elnökét, amit volt csapatánál lát. Luca di Montezmolo félti a szerinte igazi vezető nélkül maradt gárdát.

A Forma–1-es szezon lezárultát követő második hét nagy híre volt, hogy a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto beadta a felmondását a Scuderia elnökségének. Utódja még nincs, és a hírek szerint nem csupán arról van szó, hogy kivárnának az utód érkezésének hivatalossá tételével, ténylegesen nem állapodtak még meg senkivel.

Miközben az idei hibák száma és mértéke talán indokolhatja a cserét, tekintve, hogy a 2019-ben kinevezett Binotto két nehéz év után visszavezette a Ferrarit az élmezőnybe, illetve hogy a idén indult szabályciklusnak csak az elején járunk, kicsit elhamarkodottnak tűnhet a gyökeres változás.

A Ferrari 2014-ben leköszönt elnöke, Luca di Montezemolo nem titkolta, nyugtalanítja a volt csapatának helyzete – noha tudatosan nem fejtette ki részletesen a véleményét.

„A Ferrarinál előállt helyzet elégedetlenné tesz, és nagyon aggaszt” – idézte a 75 esztendős olaszt a Formula Passion.

„Mivel nagyon szeretem a Ferrarit, az ilyen helyzetekben én inkább nem kommentálok. Csak annyit mondok, hogy nekem úgy tűnik, hogy a cég vezető nélkül van, nem vezeti senki”

– szúrt oda alighanem a jelenlegi elnöknek, John Elkann-nak, valamint az ügyvezető igazgató Benedetto Vignának.

John Elkann és Luca di Montezemolo 2010-ben (Fotó: XPB)

Nem ő az egyetlen, aki aggasztónak találja a Ferrari helyzetét. A szaksajtó nagy többségében kritikusan írt Binotto leváltásáról. Többen megjegyezték, az üzletemberként inkább a tőzsdei árfolyamokat figyelő Elkann és a fizikusként az F1-hez sokat nem konyító Vigna volt döntési pozícióban, miközben az F1-es csapatnál 28 évet eltöltő Binotto véleményét, stratégiáját semmibe vették. Többek szerint bárki is lesz az új csapatfőnök, „halálra” van ítélve Maranellóban, hiszen az elnökség egyértelműen azt üzeni, kizárólag a bajnoki cím elfogadható eredmény 2023-ban, holott az átszervezés a főnökváltás miatt elkerülhetetlennek tűnik.

A brit Sky Sports exversenyző szakkommentátora, Martin Brundle is furcsállja, ami mostanság Maranellóban zajlik. „Ott egy országnak dolgozol, nem csak egy csapatnak. Most elvesztették a technikai igazgatójukat és csapatfőnöküket is, és hacsak nincs valakijük, aki nagyon-nagyon jó, és egyből a helyére ugorhat, akkor ez egy kissé furcsának tűnik. De ez vele jár” – mondta a brit egy csütörtök esti londoni rendezvényen.

Szerinte a megoldás az lenne, ha a Ferrari találna valakit, aki kevésbé kikezdhető, mint Binotto. „Beszélned kell olaszul, és szerintem ez probléma. Ha visszatekintünk, hogy mikor voltak legutóbb sikeresek, akkor egy francia, Jean Todt vezette őket, egy brittel, Ross Brawnnal és egy dél-afrikaival, Rory Byrne-nel. Talán újra ez kéne nekik. Valami hasonló. Emberek, akik nincsenek teljesen kitéve az olasz napi sajtónak” – mondta Brundle.

Borítókép: John Elkann és Mattia Binotto (Fotó: XPB)

További tartalmak