Musorujsag
Élő Eredmények

Steiner azt hallotta Binottótól, „bomba” lesz a 2023-as Ferrari-motor

Steiner azt hallotta Binottótól, „bomba” lesz a 2023-as Ferrari-motor

Motorsport
Günther Steiner csapatfőnök jó híreket hall a Ferrari következő évi erőforrásáról, mellyel a hírek szerint a vörösöknek sikerült megoldaniuk a 2022-es megbízhatósági problémákat.

Nem kevés pontjába került idén a Ferrari csapatának, hogy a teljesítményben nagyot javult erőforrása megbízhatatlannak bizonyult. Charles Leclerc és Carlos Sainz is több versenyt feladott motorhibák miatt, emellett háromszor kaptak motorcsere miatti hátrasorolásos büntetést. És Mattia Binotto csapatfőnök a szezonzáró hétvégén azt is elárulta, hogy az év első felében jelentkező hibák miatt a teljesítményt is vissza kellett fojtaniuk.

Olasz források szerint a belső égésű motor gyújtási folyamata jelentette az idei hajtóegységek gyenge pontját, melyről Binotto már a nyáron azt mondta, hogy csak hosszú távon lesz rá megoldásuk. A hírek szerint a motorrészleget irányító Enrico Gualtieri vezetésével időközben sikerült is kiküszöbölni a hibát, és ez komoly teljesítményjavulást eredményezhet.

A hétvégén Faenzában egy helyi1 kitüntetést átvevő Günther Steiner egy sajtótájékoztatón elárulta, ő is csak jó híreket hallott a Haast motorral ellátó partnertől.

„Csütörtökön találkoztam Mattia Binottóval, és azt mondta, a jövő évi erőforrás egy bomba lesz.”

„Emilia-Romagnában komoly támogatást kap a Ferrari. Ha jövőre versenyképesek lesznek, az nekünk is csak jó lehet, hiszen ez annyit jelentene, hogy a jövő évi erőforrás versenyképes lesz” – mondta a Haas csapatfőnöke.

Miközben idén nem egyszer robbant a Ferrari motorja, a „bomba” kifejezést ezúttal aligha rossz értelemben használta…

Günther Steiner és a távozó Mattia Binotto aligha efféle robbanásokat vár a 2023-as Ferrari-bombától… (Fotó: XPB)

Steiner egyébként a Haas idei szezonjával is elégedett, még ha a teljesítményük az év elejéhez képest lényegesen vissza is esett. „Két nehéz évünk volt a világjárvány alatt, de a most véget ért bajnokság jól zárult, még ha lehetett is volna jobb. Mi ezt a fejlődés éveként fogjuk fel. Kevin (Magnussen) megajándékozott minket egy pole pozícióval, ami nem szerepelt a terveink között. 2023-ban szeretnénk még tovább fejlődni.”

„A célunk, hogy tegyünk egy újabb lépést a bajnokságban, hogy mindig a pontszerzésért harcoljunk, és egy nap majd a dobogóért. Szükség van a nagy célokra ahhoz, hogy fejlődjünk”

– mondta az idei konstruktőri 8. helyezett istálló főnöke.

Annak kapcsán, hogy Faenzában a technikai igazgatójuk, Simone Resta is díjat kapott, megjegyezte: „Simone nagyban hozzájárult a csapat fejlődéséhez. A jövő évi autónk előrelépést hoz. És reméljük, hogy újra le tudjuk győzni az Alpha Taurit” – szúrt oda a helyi csapatnak, ha már Faenzában voltak…

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak