Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: A szerencsés dobogós helyezések ideje lejárt – egyelőre!

McLaren: A szerencsés dobogós helyezések ideje lejárt – egyelőre!

GPFans
Noha a 2022-es szabályváltoztatásokkal szorosabbá akarták tenni a mezőnyt, a McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl úgy érzi, a változtatásokkal a „szerencsés dobogós” helyezések kora is véget ért. Legalábbis egy időre, biztosra veszi ugyanis, hogy pár év múlva pozitív változás jön.

Az átfogó 2022-es szabálymódosításokkal az egyik fő cél az volt, hogy csökkentsék az élmezőny és az üldözők közötti különbséget, esélyhez juttatva ezzel a kisebb alakulatokat is. Ehhez képest a minden eddiginél hosszabb, tehát minden csapat számára több dobogós esélyt kínáló szezon során a három élcsapat kibérelte a pódiumot.

A huszonkét versenyhétvége során mindössze egyetlenegy alkalommal fordult elő, hogy egy nem Red Bull, Ferrari, vagy Mercedes-pilóta dobogóra állhatott: Lando Norris harmadik volt az év elején rendezett imolai futamon.

Andreas Seidl (Fotó:XPB)

Egyelőre tehát nem javult a kisebb csapatok helyzete, sőt, romlott az előző évadokhoz képest, melyekben több meglepő dobogót, sőt futamgyőzelmet is láthattunk. Az, hogy a nagyon egyelőre kibérelték a legjobb helyeket, nem lepte meg a McLaren csapatvezetőjét, ami pedig a folytatást illeti, Andreas Seidl szerint a változások be fogják váltani a hozzájuk fűzött reményeket.

„Nem meglepő, amit láttunk” – idézte a német szakembert a GPFans. „Főleg úgy, hogy egy új érába léptünk új technikai szabályokkal. A legjobb infrastruktúrával rendelkező csapatok, melyeknek a múltban korlátlan mennyiségű pénz állt a rendelkezésükre, melyek a lehető legjobb eszközökkel és módszertannal rendelkeznek, érthető, hogy előnyt tudnak kovácsolni maguknak, amikor a nulláról kezdünk és mindent felhasználhatnak, ami rendelkezésükre áll.”

Ezért nem volt meglepő, amit idén láttunk, a szerencsés eredmények ideje ugyanis most lejárt ezzel az új szabályrendszerrel. Ugyanakkor abszolút meg vagyok győződve arról, hogy a költségvetési limittel, valamint a szabályok stabilitásával a csapatok teljesítmény tekintetében közelebb kerülnek, és a sportág egyre jobb lesz ebben biztos vagyok” – emelte ki.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak