16 szezonon keresztül forgott Sebastian Vettel élete a Forma–1 körül, ám idén év végén lezárta ezt a fejezetet. Miközben több társa is azt jósolta, a visszavonulása csak átmeneti lesz, és valamikor vissza fog térni, ő hangsúlyozta, egyelőre csak el akar távolodni a királykategóriától, mégpedig úgy, hogy teljesen eltűnik belőle.
A visszatérés lehetőségét ő sem merte kizárni, abban pedig egészen biztos, hogy vendégként el fog még látogatni F1-es nagydíjra. Erről a múlt vasárnapi Autosport-gálán beszélt, ahol életműdíjjal jutalmazták.
„Biztosra veszem, hogy valamikor benézek. Szeretem a sportot, szeretem az embereket. Talán nehéz és furcsa pillanat lesz élőben ott lenni úgy, hogy nem vagyok résztvevő, de gyanítom, hogy sor kerül rá. Nem tudom, nincs még tervem, de biztosra veszem, hogy valamikor el fog jönni”
– mondta a négyszeres világbajnok.
Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)Ami a más jellegű visszatérést illeti, Vettel ismét elmondta, nem tudja még, hogy mihez kezd a jövőben. „Sok ötletem van, sok dologgal szeretnék foglalkozni, időt szánni rájuk. Aztán meglátjuk, hogy alakul. Soha nem mondhatod, hogy soha, de én már régóta gondolkodtam ezen a lépésen, és ezt érzem helyesnek. Izgat, ami jön, még ha semmi sincs még kőbe vésve” – fogalmazott a német.
Vettelnek jólesett az életműdíj és az átvételekor kapott ováció, ám egyben különösnek is érezte, hogy az életművét díjazták. „Egy kicsit furcsa. Életmű… Nyilván sokáig itt voltam, de azért ez még nem egy teljes élet! Mindenesetre kiváltságos voltam, hogy ilyen sok embert ismerhettem meg, ilyen sokakkal dolgozhattam együtt, és ilyen nagyszerű időket éltem meg a pályán és azon kívül is. Sok dolog lesz, ami hiányozni fog” – mondta az Aston Martin volt versenyzője, hozzátéve, efféle díjat már az év versenyzőjeként is kapott, de ez annak is a betetőzése volt.













