Musorujsag
Élő Eredmények

Édesapja kis híján büntetést kapott Sainz miatt

Édesapja kis híján büntetést kapott Sainz miatt

RacingNews365
A Ferrari spanyol versenyzőjének, Carlos Sainznak az édesapja kis híján büntetést kapott a Dakar-rali harmadik szakasza után, amiért az egyszeres futamgyőztes – még ha akaratlanul is, de – szabálytalan segítséget nyújtott neki.

A korábbi rali-világbajnok 2023-ban tizenhetedik alkalommal vesz részt a legrangosabb tereprali versenyen, amit az utóbbi évekhez hasonlóan ismét Szaúd-Arábiában rendeznek. A viadal négyszeres győztesének csapatát január elején Carlos Sainz fia is meglátogatta, aki egy ártatlannak tűnő mozdulattal kis híján komoly bajba juttatta édesapját.

Idősebb Carlos Saiznak és navigátorának a felfüggesztés meghibásodása miatt kellett leállnia a harmadik szakaszon, igaz, csak rövid időre, hiszen gyorsan orvosolni tudták a problémát. A szerelést a Ferrari pilótája is közelről figyelte.

 

Majd, miután az Audi ismét menetkész volt, a fiatal spanyol az autóhoz lépett és becsukta az ajtót. Ez a mozdulat sodorta bajba a korábbi világbajnokot, a Dakar-rali szabályai szerint ugyanis – bizonyos kivételektől eltekintve – senki sem tartózkodhat az autó egyméteres körzetében, amikor az éppen versenyben van.

Nem meglepő tehát, hogy vizsgálni kezdték az ügyet, adott esetben pedig büntetést is oszthattak volna Sainznak és/vagy az Audinak. Az illetékesek nem tagadták, hogy vétettek az előírások ellen, de kiemelték, a beavatkozás nem a versenyzők kérésére történt.

Továbbá arra is rámutattak, hogy Sainz nem csapattagként, csupán vendégként volt jelen a szóban forgó incidenskor. A versenybírák végül elnézőek voltak a spanyollal, aki tehát megúszta a szankciót, ugyanakkor közleményükben kiemelték, minden résztvevő figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy a folytatásban kerüljék a hasonló, kétséges eseteket.

EPA/ANDREW EATON
Borítókép: Kép: Red Bull

További tartalmak