A 2022-es szezon Charles Leclerc és a Ferrari sikerével indult, Max Verstappen és a Red Bull viszont hamar felzárkózott a vörösökre – ezen a ponton úgy tűnt, az évad szoros csatát hoz a két istálló között. Végül azonban a holland tetemes pontelőnnyel hódította el második világbajnoki címét, négy futammal az évad vége előtt.
Teljesítménye annyira domináns volt, hogy az év végén megdöntötte az egy szezonban szerzett futamgyőzelmek rekordját (tizenöt alakalommal pezsgőzhetett győztesként a 2022-es idényben). Ami ezt a dominanciát illeti, ő maga egy kissé meglepődött rajta.
A Red Bull előnyét ugyanis nem érezte annyira tetemesnek, mint amilyen például a Mercedesé volt a hibridéra elején. „Ha megnézzük, milyen közel voltak egymáshoz az autók, akkor egy kicsit meglepő, hogy ekkora volt a különbség. Nem sok olyan versenyhétvége volt, amikor igazán dominánsak voltunk” – fogalmazott a holland.

„De mindent összevetve persze elégedett vagyok azzal, ahogyan az évad alakult, különösen a 2021-es évad után. Nem mindig jó, ha minden egyes szezonban olyan komoly küzdelemben vagyunk. De úgy hiszem, az új évadban minden szorosabb lesz” – tette hozzá.
Ami az idei évadot illeti, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nemrég arról beszélt, csapata jobban tart a Mercedestől, mint a 2022-es szezont magabiztosan kezdő Ferraritól, azt követően, hogy a csillagosok komoly fejlődést mutattak be a nyári szünet után (Brazíliában a hőn áhított első idényen belüli győzelmet is megszerezték).
Verstappen ezzel kapcsolatban röviden megjegyezte, osztja a tanácsadó véleményét, vagyis neki is van egy olyan érzése, hogy a Mercedes az évad elejétől kezdve harcban lesz velük. „Igen, ebben biztos vagyok. Ott lesznek a meccsben” – mondta.
