Musorujsag
Élő Eredmények

Andretti: Ez az egész a kapzsiságról szól…

Andretti: Ez az egész a kapzsiságról szól…

Forbes
A királykategóriába vágyó Michael Andretti szerint teljesen egyértelmű, mi áll a hátterében annak, hogy az alakulatok többségének még mindig fenntartásaik vannak terveikkel kapcsolatban. A szakember szerint az ok a riválisok kapzsisága.

A múlt héten felpörögtek a mezőny bővítésével kapcsolatos események: miután az FIA elnöke jelezte, vizsgálják a lehetőségét annak, hogy elindítsanak egy szándéknyilatkozati eljárást a királykategóriába vágyó alakulatok számára. A több szériában is sikeresen szereplő Michael Andretti ezt követően szinte azonnal jelezte, amennyiben elindul a folyamat, ők nevezni fognak.

Ráadásul az egyik legnagyobb amerikai autógyártó, a General Motors támogatásával. Ezt egy sajtótájékoztatón jelentették be, amire az FIA és az F1 is reagált – utóbbi egy fokkal óvatosabban, kiemelve, a folyamat még nem indult el, és ha el is indul, hosszú és alapos lesz.

A hírek szerint nem véletlen, hogy az egyik fél óvatosabb, hiszen amíg az FIA és a szövetség elnöke támogatja a bővítést, addig a jelenlegi csapatok nagyja ellenzi azt. Az istállók és a nagy gyártók vezetői ugyanis aggódnak amiatt, hogy egy új beszállóval „felhígulnak” a pénzdíjak, valamint a General Motors tényleges terveivel kapcsolatban is vannak kétségeik.

Andretti most, egy a Forbesnak adott nyilatkozatban reagált ezekre a megjegyzésekre, kiemelve, a riválisok elsősorban csak saját kapzsiságuk miatt ellenzik a bővítést. „Minden a pénzről szól” – fogalmazott a csapatvezető. „Először is azt hiszik, elveszítik a bevételük tíz százalékát, de nagyon kapzsivá is válnak, mert úgy gondolják, elvisszük az összes amerikai szponzort.”

Michael Andretti Mohammed bin Szulajm FIA-elnökkel (Fotó: XPB)

„Az egész a kapzsiságról szól, és arról, hogy csak a saját érdekeiket nézik, nem pedig azt, ami a legjobb lenne a sorozat általános növekedése szempontjából” – folytatta, majd jelezte, bár remélte, egy gyártó támogatása változtat a helyzeten, nem lepődött meg az ellenkezés fennmaradásán.

„Nem vagyok meglepve, az F1-ben a tulajdonosok magukkal törődnek, nem azzal, mi lenne a legjobb a sorozatnak. Ez a különbség az FIA elnöke és a csapattulajdonosok nézőpontja között. Az elnök a sportág jövőjével foglalkozik. Ő megérti ezt. Megérti, hogy a sorozatnak szüksége van még egy-két csapatra. Ez egy FIA-bajnokság, és ő tartja a kezében a kártyákat, hogy beindítsa a szándéknyilatkozati eljárást” – emelte ki.

Kiemelte, a történtek nem szegték kedvét, sőt, csak még elszántabban akar küzdeni azért, hogy bekerüljön a mezőnybe. „A munkádra kell koncentrálnod, a rosszmájúakra nem hallgathatsz. Az ellenkező véleményeket én motivációként használom, mert mindig nagyon jó móka elhallgattatni a kritikusokat” – fogalmazott.

Végül azokra a kritikákra is reagált, melyek szerint a GM-hez tartozó Cadillac csak névileg szállna be az F1-be, és „átcímkézett” erőforrásokat (a Renault-t hozták szóba egy ilyen megoldással) használna. „Ez a pletyka nem igaz” – szögezte le Andretti. „A Cadillac nagymértékben részt vesz az autókészítésben. Ha bejutunk, 2025-ben még nem lesz új motor, szóval egy most használttal kell mennünk. De 2026-ban dolgozhatunk egy új gyártóval. Ez nem átcímkézett motor lenne, hiszen a Cadillac szellemi tulajdona lenne” – tette hozzá.

Kép: Andretti
Borítókép: Michael Andretti (Fotó: XPB)

További tartalmak