Musorujsag
Élő Eredmények
×

A vetteli erélyesség hiányzik Leclerc-nél, hogy igazi vezér legyen a Ferrarinál?

A vetteli erélyesség hiányzik Leclerc-nél, hogy igazi vezér legyen a Ferrarinál?

The Race
Nem szereti a nyilvánosság előtt számonkérni csapatán a hibákat Charles Leclerc, és meggyőződése, hogy a Ferrarinál ez a helyes út. A versenyek alatt viszont elkélne nála egy kicsivel több erélyesség?

Az ötödik szezonjára készül a Ferrari színeiben Charles Leclerc. Sok múlhat az év alakulásán, hiszen miközben a szerződése 2024 végéig szól, a csapatnak az új főnökével, Frédéric Vasseurnek a pályán kell meggyőznie arról, hogy továbbra is Maranello jelenti a hosszú távú jövőjét, és képesek lehetnek együtt elérni a nagy célját, a közös bajnoki címet.

2022 látszólag inkább gyengítette, mintsem erősítette ezt a bizalmat. A Ferrari hibát hibára halmozott a versenyek kivitelezésében, stratégiai, döntőshozói szinteken. És noha világos, hogy sok pontot buktak el emiatt, néha felmerült Leclerc felelőssége is.

Kritikusai a monacói fejéhez vágták, hogy nem elég határozott, és nem fogja elég szorosan a gyeplőt ahhoz, hogy zabolázni tudja az elkalandozni hajlamos ágaskodó paripát. Ha hibáztak, visszafogottan rótta ezt fel nekik, amikor pedig olyan helyzetbe került, talán ő sem volt elég rámenős ahhoz, hogy más irányba terelje társait.

Charles Leclerc, Laurent Mekies és Mattia Binotto (Fotó: XPB)

Előbbi kapcsán Leclerc úgy érzi, a helyes utat járja, különösen egy olyan csapatnál, mint a Ferrari, amit komoly színházi körítés övez. „Nagyon őszinte ember vagyok, és semmit sem erőltetek. Szerintem az olasz közösségben és a Ferrarinál ez nagyon jól veszi ki magát. Ez nekem kicsit olyan, mint a második családom, hiszen náluk nőttem fel. Az első pár év a tanulásról szólt, az óriási csapat megismeréséről, és eléggé zavarba ejtő volt. De ma már sokkal otthonosabban érzem magam, és mindenkivel lazább vagyok.”

„Mindenkit ismerek a gyárban, pontosan tudom, hogy mik a hosszú távú céljaink, magabiztosan ki merem mondani, mire van szükségem. Egyszerűen nagyon-nagyon őszinte vagyok, ha az igényeimről van szó, vagy arról, hogy rosszul vagy jól csinálunk valamit. És szerintem ez igazán jól működik.”

„Nagyon őszinte vagyok, olyan szigorú, amennyire csak szükséges a csapaton belül. De nem vagyok az a fajta fickó, aki a nyilvánosság elé áll és nagy zavart okoz ezzel. Nem hinném, hogy az hasznos lenne. Összeszoktunk a Ferrarival, és tudom, hogy ez dolgok helyes módja”

– idézte a tavalyi bajnoki második helyezettet a The Race.

Elejét venni a további bonyodalmaknak és annak, hogy a mindenről találgató sajtó éket verjen csapat és versenyzője közé – e stratégia tetten érhető Leclerc-nél, ahogyan tetten érhető volt előző csapatfőnökénél, Mattia Binottónál is. Vannak azonban helyzetek, amikor talán mégsem árt némi zajkeltés.

 

Vettel diktálta, Leclerc csak elfogadja a stratégiát?

A versenyeken 2022-ben többször is előfordult, hogy míg a futamokat, a taktikát jól olvasó Carlos Sainz szinte diktálta a boxfalnak, hogy mit kellene csinálniuk, Leclerc csak passzívan tette, amit kértek tőle. Monacóban például ő is erőltethetett volna más gumitaktikát a száradó pályán, Silverstone-ban pedig mondhatta volna azt, hogy a biztonsági autó beküldésekor feladja a vezető helyét, csak hogy friss gumikon lehessen és támadhasson a hajrában. És Sao Paulóban az időmérő edzésen is megspórolhatott volna egy felesleges kört a köztes gumikon a még száraz pályán, ha nem a boxkijáratnál állva, hanem még a garázsban ad hangot a köztes esőgumik kapcsán érzett aggályainak.

A múlt azt mutatja, hogy a Ferrari szinte igényli az efféle erélyes iránymutatásokat. Sebastian Vettel vagy Kimi Räikkönen sokszor a mérnökök vagy szerelők helyett is figyelt bizonyos részletekre, és ők tették helyre a valamit elnéző kollégákat. Előbbi versenyző több esetben felülbírálta a boxfal stratégiáját is, és sajátot diktált nekik.

Charles Leclerc (Batchelor / XPB Images)

Hogy a határozottabb és kritikusabb fellépés mennyit javított volna Leclerc 2022-es idényén, az érdekes kérdés. Ő mindenesetre nem feltétlenül érzi jogosnak e felvetést, és úgy érzi, alapos indoka van a passzivitásra. „A döntéshozás talán a tévén keresztül nagyon klassznak tűnhet, de az emberek nem értik, hogy mennyire kevés információval rendelkezünk az autóban, és hogy mi zajlik körülöttünk. Igen, meg lehet mondani, melyik gumit részesítenéd előnyben és hasonlók, de van, hogy a döntések a legutolsó pillanatban születnek meg, és nem igazán van esélyed változtatni rajtuk, mert azzal túl sok időt veszítenél, ha már a boxutcában vagy.”

Szerinte nem az az ideális állapot, hogy egy versenyző helyesbíti a csapatát.

 „Ha a jövőben jobb csapattá válunk, ha jobb döntéseket hozunk és gyorsabban, és csapatként sikerült jobban megértenünk egymást akár beszélgetések nélkül is, azzal fogunk előrébb jutni”

– állapította meg.

Azért elismerte: „Bizonyos helyzetekben természetesen versenyzőként végezhetsz jobb munkát, és én is végezhettem volna pár nehéz helyzetben, főleg vizes pályán, hogy mikor váltsunk extrém gumikról. Például Monacóban. Talán erélyesebb lehettem volna, de akkor más döntéseknél nagyon nehéz tiszta képet kapni a történésekről.”

Leclerc emellett rámutatott, igenis felemeli a hangját, ha szükségét érzi. „Mindig van párbeszéd, amikor kétségeim vannak, és világossá is teszem, hogy vannak kétségeim. Nyílt párbeszéd zajlik a rádión keresztül, és ezek nyilván nem húzódhatnak a végtelenségig, mert közben vezetek is. De amikor kétség merül fel bennem, beszélünk róla. Természetesen ha a csapat hoz egy döntést, el kell fogadnod, és én teljes mértékben bízom a csapatomban. Voltak hibák, de hiszem, hogy erősebbé tesznek minket, és meg fogjuk csinálni.”

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak