Musorujsag
Élő Eredmények
×

Russell: Hamiltonnal semmi okunk a konfliktusra

Russell: Hamiltonnal semmi okunk a konfliktusra

Autosport
Talán más lesz közöttük a hangulat, ha a bajnoki cím lesz a tét, de George Russell nem hiszi, hogy elmérgesedhet a viszonya Lewis Hamiltonnal.

Bármennyire is érdekesnek ígérkezett Lewis Hamilton és George Russell házon belüli rivalizálása a Mercedesnél, a csapat 2022-es szenvedése rányomta a bélyegét annak alakulására, így hiába volt teljesen más a felállás, mint Russell elődjével, Valtteri Bottasszal, igazán nem derült ki, hogyan alakítja a tét a rutinos bajnok és a fiatal trónkövetelő ugyanazért célért folyó versenyfutását.

A Mercedes célja, hogy 2023-ban újra egyenesbe jöjjön és a világbajnoki címért harcoljon. És tekintve, hogy Hamilton még mindig nagyszerű formában van, Russell pedig 2022-ben tartani tudta vele a lépést, ha így lesz, mindkét brit esélyes lehet a végső győzelemre. Ami egyiküknek garantáltan nem fog összejönni.

Az Autosport arról faggatta Russellt, érzése szerint mennyiben határozta meg az eddigi kapcsolatukat a csapatuk helyzete, és mennyire fog változni az egyelőre harmonikus viszonyuk, ha a győzelmek és a bajnoki cím jelenti majd a tétet. „Amikor az első és második helyekért harcolsz, természetesen egy kicsit más a viszonyotok, de ez természetes. Viszont véleményem szerint nálunk szerepet fog játszani, hogy nagyon más szakaszán tartunk a pályafutásunknak” – felelte Russell.

„Ez már szinte olyan érzés, hogy együtt vagyunk ebben. Ha a következő szezonban olyan autót kapunk, amivel elsők és másodikak lehetünk, nagyon büszkék leszünk erre, és úgy fogjuk érezni, hogy együtt segítettük a csapatot ennek eléréséhez.”

George Russell és Lewis Hamilton (Bearne / XPB Images)

Azt persze Russell sem tagadja, hogy ezen közösségi érzésen túl ott van a versengés is. Csapattársakként ellenfelek is egyben, akik le akarják győzni egymást. Ez szerinte nem lehet annyira hangsúlyos, hogy teljesen megrontsa a kapcsolatukat.

„Ezeken túl csak végezzük a magunk dolgát. De nem látok semmilyen okot a konfliktusra. Jó a kapcsolatunk. Meg kell adnunk egymásnak a tiszteletet”

– jelentette ki az egyszeres futamgyőztes.

Példaként felhozva a mexikói rajtot, melynél szerinte az első kanyarban pontosan ezt tették, és ezért nem ütköztek össze. „Belátjuk, ez mennyire fontos az egész csapat számára. Ha a kapcsolatunk elkezd megromlani, annak a csapatra is hatása lesz, és végső soron ez végiggyűrűzik, ránk is kihat. Szerintem tovább építhetünk erre, és a kapcsolatunk talán idővel még szorosabbá is fog válni” – vélekedett.

Borítókép: Lewis Hamilton és George Russell (Fotó: MTI/EPA/Fazry Ismail)

További tartalmak