Musorujsag
Élő Eredmények

Williams: Sargeant debütálása korábban jött, de nem korai

Williams: Sargeant debütálása korábban jött, de nem korai

Autosport
A csapat újonca, Logan Sargeant egy évvel korábban debütál a királykategóriában, mint a Williams tervezte – árulta el a csapat sportigazgatója, Sven Smeets, aki ennek ellenére sem gondolja, hogy a fiatal versenyző bemutatkozása korai lesz.

Az amerikai pilóta 2021 végén csatlakozott a Williamshez az istálló juniorakadémiájának tagjaként, 2022-ben pedig a brit istálló támogatásával versenyzett a Forma–2-ben, ahol a vártnál erősebb újoncévet futott (negyedik lett a bajnoki tabellán). Idén újabb szintlépés következik, a Williams versenyzőjeként ugyanis elkezdheti Forma–1-es pályafutását.

Ami a bemutatkozás idejét illeti, a Williams sportigazgatója, Sven Smeets nemrég elárulta, az eredeti tervek szerint Sargeantet 2024-ben ültették volna autóba, hiszen egy kétéves Forma–2-es programmal számoltak vele kapcsolatban.

Azt hiszem, mindig így vág bele” – fogalmazott az Autosportnak nyilatkozó szakember. „Aztán elég gyorsan kezdte a szezont, majd jött Silverstone és az azt követő futamok, és kezdtük látni, hogy lehet, nem kell végigcsinálunk vele két szezont a Forma–2-ben. Nem mondtuk neki, hogy bajnoki címet kell szereznie, vagy másodiknak kell lennie.”

Logan Sargeant 2022-ben (Fotó: XPB)

„Egészen egyszerűen csak arról volt szó, hogy fejlődjön a Forma–2-ben. A nyers sebességről, amit egy körön mutat, és arról, hogy folyamatosan tanuljon. Az is fontos volt, hogy eközben hogyan fejlődik itt a csapatnál a szimulátorban, a fizikai táborokban, amiket a fiataloknak tartunk, valamint a médiatréningeken. Mindez kezdett abba az irányba mutatni, hogy a nyár végén már úgy láttuk, ő lesz az egyik versenyzőnk” – emelte ki.

Sargeant tehát egy évvel a tervezett előtt debütálhat, ez pedig felveti a kérdést, vajon elég felkészült lesz-e a Forma–1-es szerepléshez. Smeets nem aggódik az amerikai rutintalansága miatt, és tudja, a legegyszerűbben egyébként is úgy szerezhet tapasztalatokat, hogy az F1-ben versenyez. A lehetséges újonchibákkal kapcsolatban pedig kijelentette, a csapat felkészült rájuk.

„A pályákon, melyeken az első futamokat rendezik, nem sok a hibalehetőség, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában sem lehet túl sokat rontani. Ahhoz, hogy megtanulja, hol vannak az F1-es autó határai, három tesztnapunk lesz, amiből másfél az övé. Aztán rögtön jönnek a futamok. Szó sincs arról, hogy mehet pár ezer kilométert, hogy kitapasztalja, hol vannak ennek az autónak a határai. Persze tudjuk, hogy ez (a határok feszegetése) a tanulási folyamat része” – magyarázta.

„Ha olyan autónk van, amilyet szeretnénk, akkor természetesen az az első, hogy kihívást jelentsen a csapattárs számára. Ha rögtön a pontokért harcolhatsz, akkor még jobb a helyzet. De nem mondhatjuk neki azt, hogy Bahreinben már le kell győznie Alexandert (Albon). Ez nem lenne igazságos vele szemben. De a cél az, hogy fejlődjön. Ezt az évet a tanulásra használjuk, hogy 2024-ben már teljes erőbedobással versenyezhessünk” – zárta gondolatát.

Logan Sargeant (Fotó: XPB)
Borítókép: Logan Sargeant (Fotó: XPB)

További tartalmak