Musorujsag
Élő Eredmények

Egy új gyártóra utalt az FIA elnöke

Egy új gyártóra utalt az FIA elnöke

Auto Motor und Sport
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm elhintette, a már bejelentett 2026-os motorszabályok hatására hamarosan újabb gyártó jelezheti, érdeklődik a Forma–1-es szereplés iránt.

Az erőforrásokat érintő előírások megreformálásával a Forma–1 vezetőinek egyik fő célja az volt, hogy új gyártókat vonzzon a királykategóriába. Az elmúlt fél év eseményei alapján úgy tűnik, sikerrel járhatnak, az Audi ugyanis már bejelentette, 2026-ban csatlakozik a mezőnyhöz. Rajtuk kívül a Honda is jelezte, gondolkodik a visszatérésen.

Nemrég a General Motors jelentette be, az Andrettivel közösen készül az F1-es szereplésre (igaz, az ő motorokkal kapcsolatos terveik egyelőre igencsak ködösnek tűnnek). Az említett gyártókon kívül felmerült még a Ford és Hyundai neve is.

Ami az előbbi márkát illeti, vezetőik nem akarták komolyabban kommentálni a híreket, míg az utóbbi cég sportigazgatója egyértelművé tette, az F1-es szereplés egyelőre nem szerepel a terveik között, hiszen elsősorban a ralira akarnak összpontosítani. A Forddal kapcsolatban egyébként felmerült, a Red Bull partnereként térhet vissza, ezt pedig a csapat bemutatóján jelentheti be.

Fotó: XPB

Ezt a felvetést erősítheti az FIA elnökének, Mohammed bin Szulajmnak az a Monte-Carlo-ralin elejtett félmondata, miszerint hamarosan egy újabb gyártó jelezheti, érdeklődik az F1-es szereplés iránt (hogy a vezetőség, vagy a nyilvánosság felé, arról nem esett szó).

„Rövid időn belül, talán már a jövő héten egy másik gyártó is elkötelezheti magát a 2026-os motorszabályok mellett” – nyilatkozta az FIA első embere az Auto Motor und Sportnak, majd hozzátette, a szövetségnek minden jelentkezőt nyitottsággal kell várnia. „Nyitva kell tartanunk az ajtót a komoly jelentkezők előtt. Ez más érdeklődőket is vonzhat.”

Amikor felvetették, vannak kétségek azzal kapcsolatban, hogy egy új érkező értéket hozna a királykategóriába, Bin Szulajm megjegyezte, az F1-ben már van egy működő költségplafon, a sportág pedig tovább dolgozik annak tökéletesítésén, ez pedig minden érdekelt félnek segítségére lehet.

Fotó: xpbimages.com
Borítókép: Mohammed bin Szulajm (Fotó: XPB)

További tartalmak