Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff: Sosem hagynám, hogy konfliktus legyen Hamilton és Russell között

Wolff: Sosem hagynám, hogy konfliktus legyen Hamilton és Russell között

Auto Motor und Sport
A rivalizálás fokozódására felkészült a Mercedes, ám gondoskodna arról, hogy Lewis Hamilton és George Russell ne váljanak ellenfélből ellenséggé.

Második szezonját kezdi csapattársként Lewis Hamilton és George Russell a Mercedesnél. Az első az eredmények szempontjából nem alakult jól, a közös munka szempontjából viszont annál inkább. A két brit együtt segítette hozzá a csapatot ahhoz, hogy év végén pár versenyen az elsőségért küzdjön, és Russell Brazíliában meg is szerezte az egyetlen győzelmüket.

Három williamses idény után az egyszeres futamgyőztes olyannyira helyt állt hétszeres világbajnok csapattársa mellett, hogy le is győzte őt a bajnokságban. Mindössze a harmadik versenyző lett ezzel, akinek ez csapattársként sikerült Hamilton ellen.

Toto Wolff csapatfőnök szerint az összetett végeredményének ugyanakkor nem volt nagy jelentősége. „Lewis a ferraris időszak Michael Schumacherje mellett minden idők legjobb versenyzője. És azt mondanám, Lewis és George 2022-ben fej-fej mellett voltak” – állapította meg az Auto Motor und Sportnak adott interjúban.

„George egy olyan autóból szállt ki, amit nehéz volt vezetni, és egy olyanba ült bele, amit szintén nehéz volt vezetni. Lewis egy tökéletes autóból ült át a W13-asba. Ehhez alkalmazkodnia kellett. Voltak versenyek, amiken George volt a jobb, és voltak, amiken Lewis. Itt viszont nem az számított, kinek van több pontja és ki győz le kit, hanem az, hogy együtt egy győztes autót fejlesszenek.”

„Mindketten nagyon tisztelik a másikat. És mindketten elismerik a másik teljesítményét. Ez már egy jó felállás.”

George Russell és Toto Wolff (Fotó: XPB)

Wolff abban is biztos, hogy ez akkor is így maradhat, ha a Mercedes idén visszatér a győztesek útjára. Mint mondta, az intenzívebb rivalizálás belefér, ellenségeskedésre viszont nem számít, és nem is tűrné el. „A versenyzők közötti jó viszony annak függvénye, milyen a vezetőség előélete, milyen feltételeket biztosítunk nekik, és hogyan tudnak együttműködni a tisztelet érdekében. Én jónak látom a kiindulóhelyzetet, mert mindketten tisztelik egymást versenyzőként és emberként is.”

„Elfogadjuk, hogy lehet rivalizálás a két versenyző között., de ez a rivalizálás nem csaphat át konfliktusba, ami árt a csapatnak. Ezt sohasem hagynám. És soha nem is hagytam”

– tisztázta az osztrák.

A Mercedes tavaly harmadikként zárta a szezont, Hamiltonnak pedig ez volt az első F1-es idénye, amit pole pozíció és futamgyőzelem nélkül abszolvált. A csapat február 15-én mutatja be az idei versenyautóját Silverstone-ban.

Borítókép: Toto Wolff, George Russell és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak