Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: pályázatot írt ki az FIA, két új csapat érkezhet az F1-be!

Hivatalos: pályázatot írt ki az FIA, két új csapat érkezhet az F1-be!

FIA
Hivatalosan is pályázatot írt ki a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Forma–1 mezőnyének bővítésére. Két új csapata lehet a bajnokságnak.

Január elején hirdette meg az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm, hogy várják minden olyan csapat jelentkezését, amely érdeklődne az F1-es szerepvállalás iránt egy mezőnybővítés esetén. Ezzel egyelőre csak amolyan szándéknyilatkozatokat kértek, hivatalos eljárás nem indult a mezőny tényleges bővítésére.

Noha több érdeklődőről is hallani, a felhívásra egyedül a Bin Szulajm által támogatott Andretti-Cadillac jelentkezett, mely hivatalos bejelentést is tett a projektjéről és arról, hogy szeretnének az F1-be kerülni.

Csütörtökön a Racefans elsőként számolt be arról, hogy az FIA a hivatalos bővítési folyamatot is elindította.

A szövetség pályázatot írt ki két új F1-es helyre, mégpedig legkorábban 2025-től. Ez azt jelenti, hogy két év múlva a jelenlegi 10-ről 12-re nőhet a bajnokságban részt vevő csapatok száma. Az FIA kiemelte, a sikeres jelentkezők dönthetnek arról, hogy a 2025-ös, a 2026-os vagy a 2027-es szezonban mutatkoznak-e be.

A választási lehetőséget az indokolja, hogy 2026-ban új szabályciklus indul, új erőforrásokkal és autókkal.

FIA (Fotó: XPB)

Az új csapatok felvételének szigorú eljárásrendje van. Az FIA 8 fő pont szerint fogja vizsgálni a pályázók technikai felkészültségét, szakértelmét és a forrásainak meglétét. Feltétel, hogy az érintettek a technikai, a sport- és a pénzügyi szabályzatnak is megfeleljenek.

A hosszú távú versenyképes működést is biztosítani kell. Ennek bizonyítására részletes üzleti tervre van szükség, amely a projekt első öt évét fedi le. Ezen túl a jelentkező csapatnak be kell mutatnia, milyen szakmai tapasztalattal, technikai tapasztalattal, versenytapasztalattal, infrastruktúrával, felszereltséggel és mérnöki forrásokkal rendelkezik.

A csapatok vezetőségét is vizsgálni fogják. Megnézik, hogy a csapat és annak tulajdonosai, irányítói valódi és megfelelő személyek-e, illetve bizonyos fenntarthatósággal, egyenlőséggel, sokszínűséggel és befogadással kapcsolatos kritériumoknak is teljesülniük kell. Az új résztvevőknek az F1 céljaihoz igazodva 2030-ig karbonsemlegessé kell válniuk, továbbá szereplésükkel a társadalmi célokhoz is hozzá kell járulniuk.

Az FIA mindezeken felül azt is fel fogja mérni, hogy az új nevező(k) milyen mértékben és értékben járulhatnak hozzá a bajnokság növekedéséhez. Ez utóbbi gyakran elhangzó szempontja a bővítéshez szkeptikusan viszonyuló jelenlegi csapatoknak, hiszen nekik csak abban az esetben érné meg új résztvevőkkel osztozni az F1 bevételein, ha nekik köszönhetően ez a bevétel növekedhet.

Fotó: XPB

Az F1 eddig kritikusan szemlélte a magát önállósító Bin Szulajm mezőnybővítéssel kapcsolatos lépéseit, és az Andretti-projekt bejelentése után külön közleményben hangsúlyozta, hogy az új csapatok felvételének kérdésébe a jelenlegi résztvevőknek és a tulajdonosnak, vagyis a Liberty Mediának is van beleszólása.

Ennek kapcsán az FIA most azt írta, hogy az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa adott esetben „maga is bevezethet további kiválasztási kritériumokat, feltételeket”, amiket a pályázati folyamat során tehet meg. Stefano Domenicali F1 elnök korábban többször is hangsúlyozta, hogy nem érzi égető szükségét a csapatszám emelésének. Azt is aláhúzták, hogy az elbírálásnál a sorozat hosszú távú érdekeit is szem előtt tartják, és ebbe az összes résztvevőt bevonják.

Az FIA 2023. április 30-át jelölte meg a két új helyet megcélzó pályázatok benyújtási határidejeként, míg az elbírálás egy hónapot vesz igénybe, vagyis június 30-áig derül ki, hogy felvételt nyer-e valaki.

A szövetség külön hangsúlyozta: „Egyetlen új pályázó sem kap automatikus jogot a bajnokságba való nevezésre, és a bajnokságban résztvevő csapatok számának felső határát a 2025-ös szezonig tizenkettőben húzták meg. A jelenlegi F1-es csapatok elsőbbséget élveznek az új pályázókkal szemben. Abban az esetben, ha az FIA és/vagy a kereskedelmi jogok birtokosa egy pályázót sem ítél hitelesnek, egy új F1-es csapat sem kerül kiválasztásra.”

Mohammed bin Szulajm (Fotó: XPB)

Mohammed bin Szulajm FIA-elnök a pályázathirdetés kapcsán megállapította, az F1 növekedése és vonzereje példátlan méreteket öltött mostanra. „Emiatt megfelelőek a feltételek az érdeklődő felek számára, akik meg tudnak felelni a kritériumoknak, hogy formálisan is kifejezzék csatlakozási szándékukat a bajnoksághoz.”

Kiemelte továbbá: „Most először a kiválasztás feltételei között megkérdezzük a jelölteket, hogyan fognak megfelelni az FIA fenntarthatósági célkitűzéseinek, és hogyan gyakorolnának pozitív hatást a társadalomra a sporton keresztül.”

Az elnök a mostani pályázati kiírást a 2026-os új motorszabályokról való korábbi megállapodás folytatásának nevezte, és kiemelte, az új formula olyan gyártókat vonzott az F1-be, mint az Audi, és felkeltette a potenciális új csapatok érdeklődését is.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak