Musorujsag
Élő Eredmények

Montoya: A Red Bull mellett mindenki hülyének tűnik

Montoya: A Red Bull mellett mindenki hülyének tűnik

Motorsport
A korábbi világbajnoki bronzérmes, Juan Pablo Montoya komoly kritikával illette a Ferrari stratégiai stábját, majd megjegyezte, ezen a téren a Red Bull messze kiemelkedik az élcsapatok közül is.

A vörösök erősen kezdték a 2022-es szezont (az első versenyhétvégék után tetemesebb előnnyel vezették a konstruktőri és Charles Leclerc révén az egyéni világbajnoki tabellát is), ami végül mégis a Red Bull dominanciájával zárult azt követően, hogy az olaszok számos problémával szembesültek, riválisuk pedig folyamatosan fejlődött.

A Ferrarit a motorproblémák mellett stratégiai hibák is hátráltatták, melyek miatt az alakulat számos kritikát kapott. Legutóbb a Williams és a McLaren korábbi versenyzőjétől, Juan Pablo Montoyától, aki több tavalyi döntést is elképedve figyelt.

„A Red Bull helyében inkább arra figyelnék, mit lép a Mercedes, mintsem arra, mit lép a Ferrari, mert amikor a Ferrari boxkiállásait és stratégiáját nézem, sokszor arra gondolok: kik hozzák ezeket a döntéseket?” – kezdte a kolumbiai. „Fáj ezt kimondani, mert persze tudom, mennyire nehéz nagy nyomás alatt döntéseket hozni.”

Fotó: XPB

„De ha a stratégiáért felelős személy nem megfelelő döntéseket hoz, akkor egy bizonyos ponton ki kell mondanod, hogy szerezni kell valaki mást. Ugyanakkor, ha a megfelelő személy felel a stratégiáért, akkor támogatni kell a munkáját. De valamit tenni kell, mert sok a hiba” – folytatta.

Montoya a Motorsport spanyol kiadásának adott nyilatkozatában a rivális Red Bull kapcsán megjegyezte, az istálló Christian Horner vezetése alatt jelenleg a Ferrarival ellentétes benyomást kelt, vagyis ha a taktikai döntéseket nézzük, akkor a csapat most a közvetlen riválisokhoz képest is magasabb szintet képvisel.

„Tudják mi a baj?  A Red Bull stratégiailag annyira jó, hogy mindenki hülyének tűnik mellettük. Nem arról van szó, hogy a többiek nem tudják, mit csinálnak, hanem arról, hogy a Red Bull sokkal, de sokkal jobb a stratégia megalkotásában és sikeres végrehajtásában. És ha egyszer rossz döntés hoznak, akkor is tudják, hogyan játsszanak úgy, hogy valamit még menteni tudjanak. Ha a többiek jó döntést hoznak, ők még jobbat. Szóval igen, hogyan is akarják legyőzni őket?” – zárta gondolatát.

Fotó: Red Bull

 

Borítókép: Juan Pablo Montoya (Kép: XPB)

További tartalmak