A pályafutása tizenegyedik F1-es szezonjára készülő Bottas már egyértelműen a rutinosabb versenyzők táborát erősíti, és lassan életkorát tekintve is az idősebbek közé kerül. Igaz, az utóbbi években egyfajta tendenciává vált, hogy a versenyzők hosszabbra nyújtják pályafutásukat: Kimi Räikkönen 40 felett volt, mikor visszavonult, Fernando Alonso pedig 41 évesen is aktív.
De nem gondolkodik a visszavonuláson a 38 éves Lewis Hamilton sem, miközben a Bottasnál két évvel idősebb Nico Hülkenberg 35 esztendősen éppen a visszatérésre készül. Ezt látva a finn biztosra veszi, hogy bőven vannak még szezonok F1-es karrierjében.
Egyelőre felkészültnek és erősnek is érzi magát a folytatáshoz, és továbbra is bízik abban, hogy a Mercedes-éra után is lesznek még szép eredményei. „Jól érzem magam, fizikailag is fittnek” – jelentette ki határozottan. „Jól érzem magam az autóban is. A pályafutásom során még nem tapasztaltam jelét a teljesítménycsökkenésnek.”

„Mindig úgy érzem, hogy minden egyes szezonból tudok tanulni valamit és a tapasztalattal egyre jobb és jobb leszek. Nem kétséges, hogy sok év van még bennem. Élvezem a versenyzést, és mindent, ami az F1-en belül történik. Szóval sok év áll még előttem, szóval meglátjuk, mi lesz” – folytatta.
Elhintette, jelenleg sokkal nyugodtabb, mint a Mercedesnél volt, ahol nagyobb nyomás nehezedett a vállára, de lehet, hogy azért is érzi higgadtabbnak magát, mert rutinosabbá vált. „Ha mindent megvizsgálok, az életminőség és a boldogság szempontjából, akkor most kevesebbet stresszelek, és jelenleg kevesebb nyomás jön kívülről.”
„Itt most határozottan más a légkör. Persze jó volt, amikor a futamgyőzelmekért harcolhattam, de most is azon dolgozunk a csapattal, hogy ez elérhető legyen. Szóval nagyon-nagyon boldog vagyok. Az idei cél, hogy a tavalyinál jobb helyen végezzünk és stabilabbak legyünk” – emelte ki.
„Tavaly túl sok hullámvölgyünk volt. Emellett titokban továbbra is arról álmodom, hogy dobogóra állhassak. Majd meglátjuk” – zárta gondolatát a 33 éves versenyző, aki 2021 végén távozott a Mercedestől, ahol öt szezont töltött Lewis Hamilton mellett, akivel hosszabb távon sosem tudta felvenni a versenyt, és ezt – mint nemrég elárulta – nehezen tudta feldolgozni.
