Miután Oscar Piastri viharos körülmények között távozott a McLarenhez, az Alpine főnökei jelezték, átgondolják, folytatják-e juniorprogramjukat, a fiatal ausztrál váltása ugyanis fájdalmas volt azt követően, hogy évekig finanszírozták pályafutását. Végül arra jutottak, nem adják fel a fiatalok támogatását, csupán változtatnak néhány ponton, hogy elkerüljék a hasonló „szakításokat”.
Úgy látszik, valóban komolyan gondolják, hogy folytatják a tehetséggondozást, 2023-ban ugyanis minden eddiginél több fiatalnak adnak lehetőséget versenyzői akadémiájukon, ami ezúttal nyolc főt számlál majd.
A legmagasabban rangsorolt pilóta a nyolcasból Jack Doohan lesz, aki második szezonját kezdi az F2-ben, miközben az F1-es alakulattal is szorosan együttműködik majd (még nem mondták ki hivatalosan, hogy ő lesz a tartalékos, de sok jel utal erre). Szintén az F2-ben folytatja az F3 tavalyi bajnoka, Victor Martins is, aki újonc lesz a legrangosabb nevelőszériában.

Az F3-ban Gabriele Mini és Nikola Colov képviseli majd az Alpine-t. Mini a regionális Formula EB-ről érkezik, ahol tavaly ezüstérmes volt, Colov pedig a spanyol F4-ből lép fel, ahol 2022-ben domináns teljesítményt nyújtva bajnoki címet szerzett.
Mellettük Abbi Pulling, Matheus Ferreira, Kean Nakamura és Aiden Neate is bekerült a programba. Pulling az idén induló, női versenyzők számára kiírt F1 Academy mezőnyének lesz a tagja, az első formaautós szezonjára készülő Ferreira az olasz F4-ben versenyez majd, a mindössze 15 éves Nakamura pedig marad a gokartozás világában. Neate jelenleg az UAE F4-ben versenyez.
A programból a vártnál gyengébb F2-es debütálás után kikerült a brit Olli Caldwell, valamint a brazil Caio Collet is. Ők ettől függetlenül folytatják pályafutásukat: Caldwell az LMP2-ben próbál szerencsét, Collet pedig marad az F3-ban.
