Musorujsag
Élő Eredmények

Két festéssel mutatta be átalakított idei autóját az Alpine F1-es csapata

Két festéssel mutatta be átalakított idei autóját az Alpine F1-es csapata

Aépine
Az Alpine leleplezésével zárult az F1-es autóbemutatók 2023.-as sorozata. A teljesen francia felállásra váltó enstone-iak jelentősen áttervezték az A523-ast.

Önként állt be a sor végére az Alpine csapata. Ők lettek az utolsók, akik megtartották az idei bemutatójukat. Bár franciábbak, mint valaha, az eseményükre Londonban került sor, ahol csütörtök este félig megújult versenyzőfelállásuk és az új autójuk is színre lépett.

A tavalyi konstruktőri 4. helyezett csapat az A523-as bejáratásával nem várt annyit, mint a bemutatásával: már a hét elején sort kerítettek rá Silverstone-ban. Képet ugyan nem tettek közzé róla, ám a világhálón a napokban megjelent pár fotó róla, aki látta, azt ezek után már kevés meglepetés érte. Legfeljebb annyi, hogy a színpadon két autó mutatkozott be, a tavalyi évhez hasonlóan az egyik a szokásos kék-rózsaszín festéssel, a másik viszont a főtámogató BWT rózsaszínjében.

Otmar Szafnauer csapatfőnök megerősítette, hogy a két festéssel a 2022-es stratégiát követik: az első pár versenyen a rózsaszínnel népszerűsítik a műanyagpalackok nélküli életet, aztán átváltanak a normál festésükre.

Az A523-as jelentősen megújult az elődjéhez képest. A színösszeállítás nagyjából változatlan, hiszen a BWT rózsaszínje most is helyet kapott a kék festés mellett a gép szárnyain és oldaldobozain. A motorborításnál eközben az idei trendnek megfelelően nagy felület fekete maradt – a tömegcsökkentés jegyében.

Ennél lényegesebb változás, hogy az autó orra, oldaldobozai és motorborítása is új formát kapott. Az oldalszekrényeknél a csapat a Red Bull-utat járja, alávágott, rámpás dizájn mellett döntöttek. Felette, a motor és a váltó borítása erőteljesen dudorodik. A versenyző feje feletti légbeömlő ezzel szemben idén karcsúbb lett, hátul pedig lényeges változás, hogy a csapat átváltott nyomórudas felfüggesztésre a tavaly alkalmazott vonórudas megoldásról.

Az enstone-i csapat a harmadik évét kezdi Alpine néven, de a nyolcadikat a gyári renault-s visszatérés óta. Az elmúlt szezonok stagnálása után tavaly egy megbízhatatlan motorral is viszonylag magabiztosan lettek a középmezőny legjobbjai, ám idén ez önmagában nem biztos, hogy elég. A versengés várhatóan nagy lesz, a negyedik pozícióért, ám ennél fontosabb cél lenne, hogy teljesítményben, köridőben közelíteni tudjanak a három élcsapatra. Laurent Rossi márkaelnök 100 versenyes tervét, melyből már 80 futam sincs hátra, csak így tarthatják.

Fotó: Alpine

A majd’ negyedórás késéssel kezdődő bemutatón a Renault ügyvezetője, Luca de Meo kapott először szót, aki kifejtette, elkötelezett rajongója a motorsportnak, ezért csak „a testén keresztül” állíthatnák le az F1-es programjukat. Az elvárásai azonban egyre magasabbak. „Fejlődtünk az első két szezonban. A csapat egyre erősödött. Remélem, ez a tendencia folytatódik, és közelebb kerülünk az élcsapatokhoz. A hosszabb távú terv, hogy élcsapattá válunk. Jól alakult a tél, sokat dolgoztunk, nem voltak komoly gondok. Optimista vagyok” – mondta az elnök.

„Remélem, hogy közelebb kerülünk az élmezőnyhöz. Tavaly úgy kétszázötven pontra voltunk, ami sok. Van tér a javulásra. Klassz lenne, ha Pierre és Esteban összehozna pár dobogót, és élvezetesebbé tenné a vasárnapjainkat.”

Laurent Rossi hozzátette: „Két éve kezdtük az Alpine-sztorit. Ez egy maraton, nem egy sprint, idő kell. Nagyjából öt évet adtunk magunknak, erről szól a százfutamos terv. A harmadikhoz képest nagy volt a hátrányunk. Szeretnénk áthidalni ezt a különbséget. Több célba érést szeretnénk, kevesebb műszaki hibát, dobogókat. Folytatjuk a tanulást és a fejlődést, mert a lendület a kulcs.”

Kérdés az Alpine kapcsán, mennyire fogják érezni Fernando Alonso távozásának hatását, és az pozitív vagy negatív lesz-e. A spanyol rossz szájízzel viharzott el tőlük, teljesítményével és rutinjával viszont kétségtelenül sokat nyújtott a franciáknak. A kétszeres bajnok helyére Pierre Gasly érkezett az Alpha Tauritól, aki pályafutása nagy áttörési lehetőségét látja e váltásban. Franciaként vezethet francia autót, ráadásul gyári csapatét – ezt nem hagyhatta ki.

„Rendkívül izgatott vagyok. Nagyon csodálatos az autó, és ez egy új út kezdete számomra. Alig várom, hogy kezdődjön!” – mondta Gasly, majd a célokról hozzátette: „Az Alpine szépen fejlődött tavaly. Szeretnénk megszilárdítani a negyedik helyünket, dominánsabb módon, és közelebb kerülni a legjobbakhoz.”

Esteban Ocon mindeközben a negyedik szezonját kezdi az Alpine-nal. Szintén egyszeres futamgyőztes, már tapasztaltnak mondható, ám hogy Gaslyval hogyan alakul a párharcuk – különösen a korábbi konfliktusaik után –, az érdekes kérdés.

„Kiegyensúlyozott szezon volt, jobb, mint a csapat visszatérésekor. Erős top tízes eredményeket szállítottunk, de javítani akarunk, utol akarjuk érni a három élcsapatot. Szeretnénk tehát közelebb kerülni hozzájuk” – fogalmazott Ocon.

Otmar Szafnauer csapatfőnök büszkén beszélt arról, hogy tavaly óta az Alpine-t irányíthatja, és megismételte felettesei célkitűzéseit. „2023-ban a cél egyszerű: az a minimum, hogy negyedikek legyünk, de meggyőzőbb módon. Ez azt jelenti, hogy többször kell célba érnünk, több pontot kell szereznünk, kevesebb ki nem kényszerített kieséssel. Sokat várok mindenkitől a csapatban, Estebantól és Pierre-től is, akik összedolgoznak majd a lehető legjobb eredmény eléréséért” – mondta az amerikai.

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2023/02/A523_Concrete_studio_Blue_01-1920x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Alpine A523 (Fotó: Alpine)

További tartalmak