Musorujsag
Élő Eredmények

Gasly: Az Alpine másképp viszonyul hozzám, mint a Red Bull

Gasly: Az Alpine másképp viszonyul hozzám, mint a Red Bull

Racefans, Autosport
Sosem volt még olyan bizakodó Pierre Gasly egy F1-es szezon előtt, mint most. Az Alpine-nal először vezet gyári csapatnál, és máris érzi, mekkora különbséget jelent.

A 2020-as és 2021-es kiemelkedő teljesítménye után megfogalmazhattuk a kérdést: miért nincs helye Pierre Gaslynak a Forma–1 élmezőnyében? A válasz viszont bonyolult, hiszen 2019-ben a francia előtt egyszer már megnyílt az élmezőny ajtaja azzal, hogy a Red Bull előléptette, ám Max Verstappen csapattársaként kudarcot vallott.

Az akkori szezon közbeni lefokozása évekre visszavetette a pályafutását, ám Gasly a monzai futamgyőzelmével, valamint az Alpha Taurit fennállása eddigi legjobb bajnoki eredményéhez is segítő dobogós helyezéseivel sikerült talpra állnia. És ennek köszönheti az idei második esélyét. Tavaly nyáron a versenyző nélkül maradt Alpine Gaslyt szemelte ki, mindent el is követett a megszerzéséért, s a versenyző most abban bízik, hogy a felemelkedni próbáló csapattal együtt visszatérhet, illetve végre megérkezhet az F1-es élmezőnybe.

„Soha ilyen jól nem éreztem még magam egy szezon előtt, ez biztos. Izgalmas volt autóba ülni az első alkalommal, és igazán elégedett voltam”

– mondta lelkesen Gasly még a bahreini teszt első napja után.

Elismerte, a csapatváltás nem egyszerű. „Szoknom kell az új közeget, de eddig igazán elégedett voltam, a csapat jól fogadott, az egész téli felkészülés jól ment. Egyből tudtam, milyen egyensúlyt várok az autótól, hogyan javíthatok az autón, milyen irányt akarok venni vele. Ez mindig jó. Az autó jól reagál a változtatásokra, és ez mindig jó előjel.”

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Hibák azért még be-becsúszhatnak, ezzel tisztában van. „Öt éven keresztül ugyanaz volt a kormányom, és valahányszor van valami hiba vagy bármi, az ember tudat alatt egyből állítani akar valamit.”

„Úgy érzem, sikerül gyorsan felmérnem az autót. De irreális lenne azt gondolni, a következő héten már száz százalékon leszek. Ehhez kelleni fog pár hétvége, addigra válik minden automatikussá. De ahogy magamat ismerem, keményen fogom nyomni, hogy a határon legyek” – mondta, hozzátéve, nem kíván a csapatváltás nehézségeivel takarózni, ha esetleg nem az elvárásainak megfelelően teljesítene.

Gasly lelkesedésének egyik okát az jelenti, hogy teljesen másnak érzi a helyzetét az Alpine-nál, mint korábban a Red Bullnál.

„A tény, hogy egy gyári csapattal dolgozom, sok ajtót nyit meg előttem. Magasabban van a plafon, mint az Alpha Taurinál. Nincsenek is határok, csak azok, amiket mi húzunk meg. Az Alpha Tauri azon a határon volt, amit a Red Bull húzott meg nekünk. Emiatt nagy potenciált látok. Egyszerűen több forrás áll rendelkezésre, mindenki lelkes és motivált.”

A gyári előnyök kapcsán hozzátette: „Lenyűgöz a csapat infrastruktúrája, a létesítmények, az emberi erőforrások, a technikai személyzet. Sok tapasztalt szakember dolgozik a csapatnál. Ez is megmutatja, milyen potenciál rejlik a csapatban. Nem lep meg, hogy ilyen jó szezonjuk volt tavaly, még úgy is, hogy olyan sokszor kiestek és sok pontot vesztettek. Ez reményt ad arra, hogy még több van bennünk, és a legjobb háromba kerülhetünk.”

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

De van még egy változás a Red Bullhoz képest. Gasly úgy érzi, az Alpine másképpen kezeli őt versenyzőként, mint korábbi munkaadója.

„Ez egy új projekt, új emberekkel, vezetőséggel, új szemléletmóddal is. A hatodik évemben jöttem ide, míg a Red Bullhoz a Forma–Renault idején érkeztem, és bizonyos szempontból gyerekként tekintettek rám, aki felnő, felfelé megy a ranglétrán. Ez teljesen más hozzáállás a kommunikáció szempontjából is.”

„A munkaviszonyunkkal nagyon elégedett vagyok. A csapat megérti, hogy szükségem van egyfajta szabadságra ahhoz, hogy kihozzam magamból a legtöbbet. Ezért érzem magam jól, és ezért érzem képesnek magam az erős teljesítményre, már a rajttól kezdve.”

Hogy mire lesz képes a kék (pontosabban az első versenyeken rózsaszín) autó, az még nagy talány. Az Alpine nem mutatott sokat a valós erejéből, és megoszlanak a vélemények a kilátásaikról. Vannak, akik szerint az Aston Martinhoz közel lehetnek, és a középmezőny egyik legjobbjaként küzdhetnek, mások hátrébb sorolják őket az erősorrendben.

Még pár nap, és kiderül, melyik áll a közelebb a valósághoz.

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak