Musorujsag
Élő Eredmények

Két fiatalnak is lehetőséget ad az Alpha Tauri

Két fiatalnak is lehetőséget ad az Alpha Tauri

RaceFans
Az Alpha Tauri csapatvezetője, Franz Tost elárulta, 2023-ban két fiatalnak is lehetőséget adnak egy-egy Forma–1-es szabadedzésen. Az egyik Liam Lawson, akinek későbbi királykategóriás lehetőségeiről is beszélt, a másik, a tavaly az F3-ban remeklő Isack Hadjar.

A tavalyi szezon óta az F1-es csapatok kötelesek évenként legalább két szabadedzést olyan fiatal versenyzőknek adni, akik eddigi pályafutásuk során maximum két királykategóriás versenyen indultak. Mindezt azért „vésték kőbe”, hogy a fiatalok a tesztkorlátozások korában is lehetőséget kapjanak az F1-es autókkal, csapatokkal való ismerkedésre, tapasztalatgyűjtésre.

Ami a jelölteket illeti, a legtöbb bevethető juniorja talán a Red Bullnak van, a bikások ugyanis hosszú évek óta átfogó programot futtatnak fiatal védenceik felkészítése céljából. Ők adott esetben az anyacsapatnál és a junioristállónál, az Alpha Taurinál is lehetőséget kaphatnak.

Ami az utóbbi alakulatot illeti, Franz Tost nemrég elárulta, a tervek szerint két fiatalnak is lehetőséget adnak majd a „bő merítésből”. Egy szabadedzésen a juniorprogram legrutinosabb és jelenleg legmagasabban jegyzett tagja, Liam Lawson vezetheti az autót, egy másikon pedig az F3-ban tavaly berobbanó, idén pedig már az F2-ben versenyző Isack Hadjar.

Isack Hadjar (Fotó: XPB)

„A terv jelenleg az, hogy Liam és Isack is kap egy-egy szabadedzést, mindketten autóba ülhetnek” – fogalmazott a rutinos csapatvezető, aki az új-zélandi (Lawson) későbbi F1-es esélyeiről is meglepően őszintén beszélt.

Kiemelte, a fiatal pilótának idén nyernie kell a japán Super Formulában (itt folytatja pályafutását az F2-es évek után), ha meg akarja kapni a nagy lehetőséget. „Győznie kell Japánban. Ez fontos. Meg kell mutatnia, hogy képes erre. Amikor tesztelt, meglehetősen jó munkát végzett. Időt kell adnunk neki, fel kell készítenünk és aztán meglátjuk” – fogalmazott.

„Végső soron mindig azt mondom, hogy minden versenyzőnek a saját kezében van a sorsa. Az, hogy be tud-e kerülni az F1-be, vagy valamilyen ok miatt ezt nem tudja megtenni. Egy versenyzőnek profin kell élnie, sokat kell edzenie, és jól felkészülnie, mert az F1 manapság nagyon versenyképes, és nem is tudnék olyan pilótát mondani, aki ne érdemelné meg, hogy a mezőnyben legyen. A múlthoz képest ez változás” – zárta gondolatát.

Liam Lawson (Fotó: XPB)
Borítókép: Liam Lawson (Fotó: XPB)

További tartalmak